kezilabda

Döntetlennel nyitott az új szakvezetés

kezilabda

Döntetlennel nyitott az új szakvezetés

Egy pontot szerzett az ÉRD a SZISE ellen a női kézilabda NB I/B-ben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Először lépett pályára az ÉRD női kézilabdacsapata az edzőváltást követően. Ahogy arról már az ÉrdMost is beszámolt, Oláh Márk vezetőedző irányítja a felnőtt együttest. Munkáját Félegyházi Zsolt edzőként és Gridnyeva Szvetlana kapusedzőként segíti a szezon hátralevő részében, a szakmai vezetői feladatokat pedig Vágó Attila látja el.

A női kézilabda NB I/B 16. fordulójában az ÉRD a Szent István Sportegyesületet látta vendégül az Érd Arénában. Az elsó találat a vendégek nevéhez fűződött, de 3-2-nél átvette a vezetést a pályaválasztó. A 12. percben 8-4-nél ismét a SZISE állt jobban, ráadásul négygólnyi volt a különbség a két fél között. Az első félidő utolsó öt percében öt gól is volt a differencia, végül 15-11-es vendég vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején két érdi játékos, Kobela Tamara és Horváth Henriett is kétperces kiállítást kapott, de szerencsére átvészelte ezt az időszakot az ÉRD. A 37. minutumban Győrfi Dóra góljával háromra felzárkóztak a mieink, 17-14-nél. Az utolsó tíz percben visszajött a meccsbe az ÉRD, sőt! Az 56. és 58. perc között Győrfi Dóra, Török Fanni és Braun Laura Csenge is eredményes volt, aminek köszönhetően 24-24-nél egyenlített a vendéglátó. 19 másodperccel a találkozó vége előtt Braun a hazai vezetést is összehozta, de egyetlen másodperccel a lefújás előtt ikszre mentett a fővárosi ellenfél.

Hiába vezetett szinte végig a SZISE, az ÉRD a hajrára beérte és egy kis szerencsével még a győzelmet is megszerezhette volna. A 25-25-ös végeredménnyel így is begyűjtötte első bajnoki pontját az új szakvezetés.

Női kézilabda NB I/B 12. forduló
ÉRD – SZISE 25-25 (11-15)
Érdi gólok: Braun 6, Török F. 5, Györfi, Pálmai 4-4, Bilik, Sztankovics 2-2, Háfra, Ludvig

Az ÉRD jelenleg hatodik helyen áll a tabellán, de több mögötte álló rivális kevesebb mérkőzést játszott.

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email