A Master SE hagyományos ünnepi rendezvényét idén is az Érd Arénában tartották meg, és a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Csőzik László polgármester nyitotta meg.
A kora délutántól estig tartó eseményen a Masters Sportegyesület valamennyi táncosa fellépett. Az óvodás korosztálytól a felnőttekig mindenki fellépett a több száz nézőt számláló közönség előtt.
A program során bemutatót tartott az Antigravity girls nagyformáció, amely óriási taps közepette adta elő az idén világbajnoki és világkupa-bronzérmet is nyert koreográfiáját. Szintén fellépett a nemrég magyar bajnoki címet elhódító Bambini children nagyformáció.
„Nagyon jó érzés, hogy a betegségek ellenére is sokan részt tudtak venni a karácsonyi gálánkon. Szerintem remek zárása volt ez az esztendőnek, hiszen még utoljára mindenki találkozhatott egymással és bemutathatták táncosaink az év során tanultakat. Jó hangulatú volt a rendezvény, bízom benne, hogy a nézők is jól érezték magukat. Minden tagunknak, versenyzőnek, edzőnek, szülőnek, támogatónak itt is szeretném megköszönni a munkáját, segítségét, amit idén hozzátett a Masters eredményességéhez“
— nyilatkozta Sárdi Anita, a Masters SE elnöke.
A két részletben lebonyolított rendezvényen a Mikulás is találkozott a gyerekekkel: édességet osztogatott, verseket hallgatott és közös fotókat is lehetett készíteni vele.