A város egyik problémáktól hemzsegő területe a Papi Földek, más néven az Érdi Városliget. Föllélegeztek és köszönetet mondtak a Sárd utcaiak azért, hogy tiltakozó akciójuk pozitív elbírálást nyert, és az a döntés született, hogy kivezették az új Településterv szövegtervezetéből a rájuk nézve kedvezőtlen részt. A városképben gondolkodó szakemberek eredetileg úgy alakították volna itt az övezeti besorolást, hogy a város zömösödését elősegítendő ebben az utcában lehessen társasházakat építeni. Az itt lakók azonban ezen felháborodtak és aláírásokat gyűjtöttek, amivel célt értek. A városnak tehát máshol kell zömösödnie.
Ezzel együtt is a környék parkolási és közlekedési problémái nem oldódnak meg, jegyezte meg a polgármester, és ezt alátámasztotta egy Tétényi utcai asszony panasza is, aki elmondta, klassz, hogy odaépült a szomszédságukba egy nagy park, ám nekik hosszan kell a forgalmas autóút szélén poroszkálniuk, ha be akarnak oda jutni. Legalább egy járda vagy kerékpárút jó lenne, mert gyalogosan nem lehet kockázat nélkül megközelíteni a parkot. A terület beépítése erős forgalmat generált, sokan elszabadultan száguldoznak autókkal, motorokkal. Úgyhogy még mielőtt nagyobb baj történik, jó lenne ide valami megoldás.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2024/11/DSC9067-scaled.jpg)
Csőzik László polgármester elmondta, hogy az északi oldalon aszfaltozást terveznek, a feladatok sorában a második helyen áll a járda kiépítése, harmadik helyen pedig a közvilágítás. Reméli, hogy ez mind meg tud valósulni jövőre, a szorító forráshiány ellenére.
„A Sárd utca itt a fő probléma, ami, ha nem lesz meg a kétszer egy sávja, akkor egyirányúsításért kiált – emelte ki a polgármester -, de nincs meg a hurokutcája. Az optimális forgalmi rend kialakításába be kell vonni a lakókat is, máskülönben érdekeket sértünk és felháborodást keltünk. A Papi Földek projektnek csak az első üteme valósult meg, valamikor lesz majd egy második is, a műszaki tervdokumentáció már elkészült. Addig is nyertünk egy pumpapályát, ezt tavasszal tudjuk megépíteni. Fákat telepítünk, és most már a tavat is birtokba lehet venni, mert három év után végre megjött a vízjogi létesítési engedély.”
Fölmerült a közmeghallgatáson és megoldhatatlannak bizonyult a gyermekpszichiátriai ellátás kérdése. Mint Kecskeméti Szilvia elmondta, Érd jelenleg gyakorlatilag ellátatlan e téren. A Vadaskert Kórház és Szakambulancia a Szent Kristóf Szakrendelőnek passzolta át a feladatot, ahol két pszichiáter látja el Biatorbágy, Törökbálint, a XI. és a XXII. kerület gyermekeinek pszichiátriai ellátását. Érdi gyerekeket csak jóindulatból fogadott az egyikük, aki azonban májusban elment szülni. Azóta havonta egy alkalommal tudnak érdi gyerekpácienseket fogadni. Holott ez a nulladik pont, ahonnan egyáltalán el tudna indulni egy ADHD- vagy autizmus-gyanús gyermek diagnózisának felállítása, ugyanis a Vadaskert csak akkor látja el a gyereket, ha a Szent Kristóf beutalót ad. Ezzel tehát bezárult a kör.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2024/11/DSC9022-scaled.jpg)
A kérdés címzettje nyilván a Romics László Egészségközpont, melynek képviseletében dr. Vogronics Judit orvosigazgató válaszolt, aki történetesen maga is pszichiáter, tehát jól ismeri a szakterület súlyos problémáit. Elmondta, hogy nincs megoldás, miután a felnőtt- és a gyerekpszichiátria élesen elválasztott, és már a felnőtt betegek ellátása is komoly probléma a szakorvoshiány miatt, gyerekpszichiáterben azonban különösen kínos és országos a hiány.
„Nálunk jelentkeznek a szülők, és sajnos nem tudjuk hova küldeni őket, és tanácsot sem tudunk adni. Az egyetemeken alig képződik szakember, pedig onnan kellene kezelni a problémát. Ahhoz képest, hogy egy gyermek 2-3 évesen megkaphatná a megfelelő diagnózist, sokszor úgy megy iskolába, hogy van a probléma, de nincs róla szakvélemény.”
Szilvia másik felvetése sem jutott közelebb a megoldáshoz. Hosszan, indulatosan és nehezen követhető módon előadott panaszának veleje az a sokszor előkerülő kérdés, hogy mikor illetékes a Városgazda és mikor az ott lakó egy-egy karbantartási feladat terén, és hogy ki mit gondol a másik fél által elvégzett munka minőségéről. A két konkrét eset is, ami Szilviát elhozta a közmeghallgatásra, mondhatni örökzöld: a vízelvezetés és a gallyazás. A vízelvezetés-saga forgatókönyve már-már a könyökünkön jön ki: a Városgazda előbb nem csinálta, bár sokat kérték, majd ők megoldották, ahogy tudták, és akkor jött a munkagép, amikor már nem kellett volna, és mindent szétkaszabolt. A gallyazások utáni lakossági felhördülés is jól ismert, nemcsak Szilvia panaszolja Érden a fák durva megcsonkítását.
„Tönkreteszik a fákat, hiába szólunk. Sőt, a város főkertésze azt mondta, hogy bűncselekményt követek el, amikor a közterületen álló fákat gondozom. Nem is csodálom, hogy az emberek nem foglakoznak a környezetükkel, mert ha megteszik, akkor jön a Városgazda és mindent tönkretesz.
Itt nyilván éles nézetkülönbség derült ki, amikor megszólalt az Érdi Városgazda vezetője, Somogyi Tamás. Egyfelől leszögezte, hogy a vízelvezetés terén az intézmény feladata a felszíni vízelvezető hálózat kialakítása és bővítése, a karbantartás pedig ezt követően az ingatlan használójának a dolga.
„Nagy a város, és egy-egy beavatkozás tud sérelmet okozni. Sajnálom, ha ők sokat dolgoztak valamivel, ami nem volt feladatuk, de a kollégáimnak valószínűleg jó okuk volt beavatkozni. Felteszem, hogy néhány tíz vagy száz méterrel arrébb olyan problémák adódtak, amelyeket így lehetett orvosolni.”
Ami a gallyazást illeti, Somogyi elmondta, hogy áramátviteli hálózat alá nem lehet 4 méternél magasabb növényt telepíteni. Ha a mégis odaültetett fák túl magasra nőnek, le kell őket vágni. Ezt általában olyan céggel végeztetik el, melynek emberei jogosultak feszültség alatti munkavégzésre.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2024/11/DSC9031-scaled.jpg)
„Ezek az emberek nem díszkertészek. Nagyon sajnálom, hogy alkalmanként durvábban bánnak el a növényzettel a kelleténél. Azért küldjük ki őket, hogy az érdi embereknek folyamatos legyen hétvégén és este közműellátásuk. Próbáljuk őket kérni, hogy legyenek tekintettel a gyümölcsfákra. Bizony van olyan, hogy jobban megvágják a fákat. És van olyan, hogy a lakos panaszkodik, hogy neki még nem érett be a gyümölcse. Csakhogy az a fa az önkormányzat területén van, és ezzel én sajnos nem tudok mit kezdeni. Amikor jön egy nagyobb vihar, akkor bizony az áramellátás magasabb érdek, mint valakinek a saját nevelésű fája a háza előtt, nem a saját területén.”
Csőzik László hozzáfűzött megjegyzéséből szerencsére az derült ki, hogy nem feltétlenül áll fenn a választási kényszer a fák és az áramellátás között, akár lehetne a kettő között középutat találni.
„A fakataszter a megoldás – ragadta magához a mikrofont a közönség soraiban ülő Varga Illés Levente, aki fél éve még maga is a városházán dolgozott. – Addig, míg az nincs ebben a városban, újra és újra elővehetjük ezeket a kérdéseket.”
Majd ha már nála volt a szó, megkérdezte, mikor lesz végre a városnak fenntartható városi mobilizációs terve (SUMP), valamint fenntartható energia és klíma akcióterve (SECAP), melyek elkészítéséről másfél éve hozott döntést a közgyűlés.
„Mindkettő folyamatban van – válaszolta Csőzik László -, a SUMP-ra most kötünk szerződést a közbeszerzési eljárást elnyert céggel. Ezt követően írjuk ki a SECAP-ot. A késlekedés oka a SUMP esetében az volt, hogy a Közbeszerzési Főigazgatóság hiánypótlásra visszadobta a kiírást. Föl kellett fogadni egy szakembert, aki segített összerakni a műszaki tartalmat.”
Még egy örökzöld témával zárjuk beszámolónkat, a régen minden jobb volt szlogen jegyében. „Mostanában úgy kátyúznak, hogy leszórnak valami zúzalékot és ráöntik a folyékony kátrányt. Ez az új módi szinte értelmetlen, mert egy hónapon belül szétmegy az egész – szólalt fel egy asszony. – Nem tudom, régen hogy csinálták, de 2-3 évig is kitartott a javítás eredménye. Szerintem ez pénzkidobás, inkább valami tartós megoldást kellene keresni ehelyett a vacak helyett.”
„Az a meleg aszfalt volt, ami sokkal minőségibb volt, viszont sokkal drágább lett – felelte a polgármester, és hozzátette, neki nem ennyire rossz a tapasztalata erről, az viszont biztos, hogy töredék áron tudnak belőle kátyúzni. – Somogyi úr mint mond erre?”
Somogyi úr erre azzal a jó hírrel szolgált, hogy ugyanazok a kollégák végzik az útkarbantartásokat, mint 10-15 éve, a rossz híre pedig az volt, hogy ugyanazokkal a gépekkel. A megoldás pedig az lesz, hogy szépen ütemezetten minél kevesebbre csökkentsék a város nem szilárd burkolatú utcáinak a számát.