facan_koz_balex

Befejeződött a Batthyány iskola környékének újjáépítése

facan_koz_balex

Befejeződött a Batthyány iskola környékének újjáépítése

A munkálatok keretében kicserélték a közműveket, aszfaltoztak, gyalogátkelőhelyet és parkolókat építettek a szakemberek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fácán közben mindig is nagy volt a forgalom; az óvodába, iskolába, a torna-, illetve a birkózócsarnokba érkezők ezt az utcát használták nemcsak áthaladásra, hanem parkolásra is. Reggel 8, valamint délután 4 óra körül kaotikus helyzetek alakultak ki az intézmények környékén (nem beszélve a sportversenyekről, amikor még a környező utcák is megteltek a parkoló autókkal).

Ezeket a problémákat oldotta meg az önkormányzat azzal a fejlesztéssel, amely még két évvel ezelőtt kezdődött. Ahogy arról korábban ITT írtunk, a projekt első ütemében ötvenhárom, térköves parkolóhelyet alakítottak ki, új, széles járdát építettek, parkosítottak és készült egy autóbuszöböl is.

Érdemes megjegyezni, hogy a 2020-ban elkészült Batthyány iskola teljes körű átépítésének, modernizálásának, valamint a birkózócsarnok és az új gimnázium megépítését magába foglaló projektnek egyébként nem volt része a parkolók kiépítése. A 2019-ben hivatalba lépett új városvezetés korrigált ezen, megállapodtak a kivitelezővel, módosították a szerződést, hogy a parkolók építése is a projekt része legyen.

2024 áprilisában pedig a második ütemben ismét felvonultak a munkagépek a Fácán közben, a második ütemben elvégzett munka műszaki átadás-átvétele pedig az elmúlt napokban zárult le – tudtuk meg László Ferenctől, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjétől.

„További harminckét térkövezett parkoló jött létre a Fácán köz északi oldalán, ahol ugyan korábban is voltak már parkolók, de a burkolat állapota miatt szinte használhatatlanok voltak. Ezen a területen készült még egy járda is 400 méter hosszan”

– hangsúlyozta László Ferenc.

A rekonstrukciós munkálatok keretében – földalatti megoldást alkalmazva – a Fácán köz és a Pacsirta utca csapadékvíz-elvezetését is rendezték, valamint a Fácán közben a Pintyőke és a Pacsirta utcák határolta szakaszon a régi azbeszt vízvezetékeket is kicserélték.

„Ezt követően pedig a Fácán Tagóvoda, a Batthyány Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Tar Mihály Birkózócsarnok mellett új aszfaltburkolatot kapott a Fácán köz és a Pacsirta utca”

– tette hozzá a kommunikációs vezető.

Az autósok életét is szerették volna megkönnyíteni, a közlekedést biztonságossá tenni, ezért a Fácán köz és a Pacsirta utca sarkán közlekedési tükröket helyeztek el. A felújítással érintett területen a gépkocsibeállókat is rendezték.

Az oktatási intézmények biztonságos megközelítését segítve felújították a Fehérvári út és a Papagáj utca sarkánál található gyalogátkelőhelyet. Az új zebra középszigetet is kapott, továbbá a látássérültek számára taktilis jeleket is felfestettek.

László Ferenc megjegyezte, hogy a Papagáj utca sarkától az új gyalogátkelőhelyig vezető rövid járdaszakasz jelenleg még rossz állapotban van, ezt az önkormányzat hamarosan saját forrásból felújítja.

A most lezárult műszaki átadás-átvétel során felmérték az esetleges hiányosságokat, amennyiben szükség van javításra, úgy azt a kivitelező garanciában végzi, így valószínűleg kisebb munkálatokra még lehet számítani a területen.

fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email