CserniAndrasCZB

Megdöbbentő dolgok derültek ki a fiatal érdi író könyvbemutatóján

CserniAndrasCZB

Megdöbbentő dolgok derültek ki a fiatal érdi író könyvbemutatóján

Új kötetével lenyűgözte közönségét Cserni András.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Mindenből írás lesz, amivel  találkozom. Sétálok hazafelé az állomásról, és a vasút mellett van egy fehér kavicsos kis rész. Ami nekem nem fehér kavics, hanem sivatag, elképzelem, hogy ott rejtőznek a nomádok, ide meg jönnek a szörnyek. Mindenből születik valami gondolatom, csak győzzem megírni” – mondta nevetve érdi könyvbemutatóján Cserni András.

Kevesen mondhatják el huszonegy éves korukra, hogy regénytrilógiát írtak, több verseskötetük jelent meg, és elnyerték egy országos versíró pályázat különdíját is. Az érdi fiatalember úgy vitte véghez mindezt, hogy alkotómunka közben egyetemre is jár, jogot tanul. Szabadideje egy részében pedig könyvbemutatókat tart, ahol a közönség nemcsak őt, hanem fantasy-regényeit is megismerheti. Cserni Andrással készült korábbi interjúnkat ITT olvashatja.

A minap Százhalombattán a második verseskötetét, Az élet összes arcát és a nemrég megjelent Betyárbecsületet – fantasy-trilógiájának második kötetét – mutatta be, Ilka Gábor és több Irka-tag közreműködésével, majd az érdi könyvtárban találkozhattunk vele május 22-én délután.

Az érdi volt a Betyárbecsület első önálló bemutatója, ami igen jó hangulatban telt. A szerző és a szerkesztő, Nagy Krisztina  beszélgetése tele volt humorral, apró kulisszatitkokkal, és a regényből is hallgattunk részleteket.

Emlékezetes pillanat volt, amikor Andris az általa kitalált nyelven megírt mondatait olvasta fel – amit a jelek szerint nagyon jól beszél. Érdekes volt belelátni az alkotói folyamatba, hiszen a szerző abba is beavatott minket, hogyan és miért kapott egy-egy hőse sokkal nagyobb szerepet a regényben, mint ahogy eredetileg szánta nekik.

Kiderült, hogy regényeit nagyalakú, vonalas spirálfüzetekbe írja, ezeket is megmutatta közönségének.

Igazi meglepetés volt Daróci Lajosné Mártától, az Irka vezetőjétől, hogy kigyűjtötte és felolvasta a Betyárbecsület fantáziadús káromkodásait, amelyek nem lehúzzák, hanem színesítik a regényt.

A sok nevetős mellett lírai pillanatai is voltak a könyvbemutatónak: felcsendült András egyik verse, az Arcodon és kezeden című is, amit a Falus-házaspár zenésített meg és adott elő, igaz, nem élőben, hanem felvételről.

„Bár az érdi bemutató most volt, többen már olvasták a regényt, és nagyon kedvező visszajelzéseket kaptam. Sokan mondták, milyen jó volt az a nagy csavar a regény elején, dicsérték a könyvben megjelenő erkölcsi és filozófiai vonulatot is” – mondta az ÉrdMostnak Andris, aki úgy látja: a második rész több szempontból jobban sikerült, mint az első, és nagyobb hangsúlyt kaptak bizonyos szereplők, jellemfejlődések, morális aspektusok, amelyek számra fontosak.

„Fantáziavilágot alkotni nagyobb szabadságot jelent, és megvan a lehetőség arra, hogy egy ideális világot építsek fel a maga teljességében. Az én elképzelt valóságom az ősi magyar hitvilágon és folklóron alapul. Ezeket összegyúrom, kiegészítem, és így jön létre ez az egyedi világ, Mistaria. Az első kötet kritikáját pedig ITT olvashatja.

A második kötet egy hónappal az első rész eseményeinek lezárása után kezdődik, cselekménye egy hetet ölel fel. A harmadik rész közvetlenül innen folytatódik majd. Már elkészültem ezzel is, szerkesztésre vár, és ha minden jól megy, legkésőbb jövő év elején megjelenhet. A munkacíme Isten kardja” – árulta el András, aki már tervezi a következő verseskötetét, és a Sötét sorsok-trilógia spin-off jellegű folytatástörténetét is, ami Mistaria új arcát fogja bemutatni.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email