Országos versenyen taroltak az IRKÁ-sok

Országos versenyen taroltak az IRKÁ-sok

Dylan D. Tides három díjat, Cserni András pedig egyet vihetett haza Pomázról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tarolt az IRKA a III. Országos Versíró – Versmondó Versenyen, amit Pomázon rendeztek április 13-án. A legjobb előadó díját és a közönségdíjat Dylan D. Tides nyerte el, aki a legjobb vers kategóriában a szintén rangos harmadik helyen végzett A csaló fohásza című versével. Az IRKA másik indulója, Cserni András különdíjat vihetett haza a Borozgatás a Magánnyal című költeményéért.

Cserni Andrást már ismerhetik olvasóink, interjút is készítettünk vele. A fiatalember jogot tanul a Pázmányon, mellette sorra írja regényeit, verseit. A Borozgatás a Magánnyal című szomorú, elégikus költeményt még tizennyolc éves korában írta, egy kisebb szívtörés után.

„Dylannel választottuk ki, melyik az a versem, amelyikben van annyi érzelem és tartalom, hogy érdemes legyen elhozni az országos versenyre. Ez az írásom egy IRKA-pályázaton arany minősítést kapott, ráadásul lehozta A hetedik folyóirat is. A megmérettetés tehát már megvolt” – mondta az ÉrdMostnak Cserni András.

András szeretne ottmaradni az egyetemen tanítani, a szerzői jog, szellemi tulajdonjog területén – így kapcsolatban maradhatna az irodalommal is.

„Az írás számomra nem hobbi, hanem jóval több annál. Mindenképp meg szeretném tartani az életemben, és nap mint nap időt szánni rá” – hangsúlyozta a fiatalember.

A Farkasfalka folytatása, a Betyárbecsület már megjelent, a bemutatója  május 22-én, 17 órakor lesz a városi könyvtárban. Most állítja össze a második verseskötetét, májusra valószínűleg elkészül. Novelláskötete – ami a VMG-ben, diákként megélt kalandjait gyűjti csokorba – szintén megjelenik majd, a Helma kiadó gondozásában.

Az országos versenyen harmincheten indultak, közülük huszonhárman a felnőtt kategóriában. Egy induló egy verssel nevezhetett. Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők. Dylan D. Tides például Gyálról érkezett, de az IRKA képviseletében.

„2016-ban indultam az IRKA országos Csuka Zoltán-pályázatán, és harmadik helyezést értem el. Akkor még Sopronban éltem, és virtuális tagként csatlakoztam a csapathoz. Nagy élmény átélni, hogy Érden milyen komolyan veszik a költészetet, az irodalmat, a képzőművészetet. És nekem annyira itt a helyem” – mondta az ÉrdMostnak Dylan (akinek ez szerzői álneve, egyébként magyar anyanyelvű).

„A csaló fohásza, amivel nyertem Pomázon, nemrég jelent meg, a Verscsere című kötetben, amit Naszvadi Jutith-tal közösen írtunk, és egy asszociációs játékra épül. Mivel elvégeztem a Thália Tanoda szinkronképzését, nem jelentett gondot számomra elszavalni a verset” – mondta Dylan D. Tides, hozzátéve: a csoportban már elszavalta A csaló fohászát, és nagyon kedvező visszajelzéseket kapott.

„Persze, kritikát is, amit beépítettem, kamatoztattam. Enélkül nem lett volna meg ez a siker” – hangsúlyozta a költő.

Fotó: Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email