vihar_storm

Jön a fordulat az időjárásban

vihar_storm

Jön a fordulat az időjárásban

Kedden még a napsütésé lesz a főszerep, de ami utána jön, arra jobb felkészülni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Délelőttig a délnyugati, nyugati országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordul – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Ezt követően ott is csökken a felhőzet, és mindenhol napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel.

A déli országrészben lehet több gomoly, amelyekből délután ott záporeső is kialakulhat. Időnként megélénkül a keleties szél. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 10, 19 fok között várható.

Országos előrejelzés kedd estétől szerda reggelig

Csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég. A déli országrészben maradhat több gomolyfelhő, ott továbbra is kialakulhat helyenként zápor. A keleties szél többnyire mérsékelt marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között, de az északi völgyekben, a Nyírségben helyenként 5 fok alatt alakul.

Szerdán a déli óráktól, kora estig, estig elsősorban az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben vagy annak előterében, illetve kisebb területen délkeleten zivatarok valószínűek, amelyekből néhol viharos (~55-65 km/h) széllökés, esetleg apró szemű jég kialakulhat, emiatt a fél országra kiadták az elsőfokú veszélyjelzést.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email