Egyszerű a válasz: mi itt ebben a dél-budai agglomerációban együtt sírunk, együtt nevetünk. Egy a vizünk – és a vízhiányunk –, egy a levegőnk – és a légszennyezésünk, és ha ide veszélyes hulladékot feldolgozó üzem települ, az egy egész térséget, közel 100 ezer ember életminőségét érinti.

Az más kérdés, hogy ezt mennyien ismerik fel a százezerből, és közülük hányan készek arra, hogy egy csütörtök este munka után még elmenjenek egy fórumra erőt, tömeget mutatni. Most nem ostromolta tömeg a tárnoki Heinrich Antal Művelődési Házat, mint január végén Sóskúton a Lovas Élményparkot, vagy február végén Érden a Szepest.

Egyszerű az oka ennek is: látszólag nincs ügy, és nincs új fejlemény. A szlovén beruházó, az Andrada körül nagy a csönd. Nem tudunk semmit arról, hogy a kormány letett-e arról a szándékáról, hogy az akkumulátor-feldolgozót (és amit még területileg hozzá akart csapni) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítsa. A fórumon többen is megfogalmazták: élnek a gyanúperrel, hogy ez a vihar előtti csönd június 9-nél tovább nem fog tartani.

Lehet mondani, hogy az esemény közösségi szervezésben valósult meg, hiszen a házigazda Takács Attila tárnoki képviselőjelölt volt, de akként szólalt fel Mészáros József is, a Sóskúti Civil Kör képviseletében, aki egyébként a sóskúti polgármester kihívója a helyhatósági választáson. Kicsit pironkodva jegyezte meg, hogy ezt a rendezvényt Sóskúton azért nem lehetett volna megtartani, mert a mérhetetlen adóerő-képességgel megáldott településen nincs erre alkalmas közösségi tér.

Mészáros, aki 2014-2019 között tagja volt a képviselőtestületnek Sóskúton, határozottan kijelentette, hogy az Andrada, illetve elsőként eben az iparágban a Dongwha nem véletlenül épp Sóskúton jelent meg. Tárt karokkal várta az a polgármester és képviselőtestület, amely most úgy tesz, mintha elszenvedője lenne az eseményeknek. Ahogyan König Ferenc fogalmazott: „Púp a hátunkon ez a beruházás”. Mészáros hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a települést a mai napig nem tájékoztatta személyesen a tevékenyégéről sem a cég, sem a polgármester, és nem adott alkalmat a lakosságnak, hogy feltehesse a kérdéseit.

„Nagy dolog, hogy ebben az ügyben Tárnok, Érd és a környező települések vezetése mellettünk áll, és nem vagyunk egyedül. Mindent meg kell próbálnunk, hogy ez az üzem ne jöjjön ide.”

Példaértékű, és a köztudatba kevéssé ment át, hogy a Sóskúti Civil Kör mekkora sikert ért el két környezetvédelmi egyesülettel összefogva abban, hogy a 2020 szeptemberében Sóskútra települt Dongwha elektrolitgyár a mai napig nem üzemel. A civilek ugyanis beléptek az engedélyezési folyamatba, saját magukat szakértővé kiképezve megtalálták azokat a hibákat, amelyeket a hatóság elkövetett, és megtámadták a cég környezethasználati engedélyét.

Azt már lehetetlen volt elérni, hogy a gyár ne épüljön föl, de hogy milyen körülmények között tud működni, abba a velük kötött egyezségnek köszönhetően immár a civileknek is van beleszólásuk. Ehhez persze az is kellett, hogy a Dongwha együttműködő volt, ha kérdezik, válaszol, az előírásoknak igyekszik megfelelni. Ugyanez egyelőre nem látszik az Andrada képviselői részéről.

Csatát nyertünk

Az információhiányt kifogásolta Lukács László, Tárnok polgármestere is. A tárnokiak azonban a kormányzat részéről csak mismásolással találkoznak. Tárnokot akkor tájékoztatják, ha már azt megtették Sóskúton, mondják. Holott a tárnoki házak vannak legközelebb a sóskúti iparinak nevezett övezethez. A polgármester elmondta, hogy miután Sóskúton egy beadvánnyal, amelyet a kúria megalapozottnak talált, megakadályozták a népszavazási kezdeményezést, és így ellehetetlenítették, hogy az emberek véleményt nyilváníthassanak, Tárnokon valaki egy ellopott aláírásgyűjtő ívet csatolva feljelentette a Tárnoki Civil Fórumot, hogy jogellenesen kezeli az aláírók adatait.

Az érdi népszavazási kezdeményezés történetét városunk polgármestere, Csőzik László mesélte el a jelenlevőknek. Kiemelte a térség parlamenti képviselőjének, Aradszki Andrásnak csúfos szerepét, aki, miután tájékozatlanságával felsült az érdi lakossági fórumon, zsákutcába szorult, és ebből úgy próbált kijönni, hogy népszavazást kezdeményezett. Olyan ez, írta le a helyzetet egy szemléletes hasonlattal, mint amikor a róka tollakkal aggatva magára tyúknak próbál látszani a baromfiudvarban.

„Most az a helyzet, hogy csatát nyertünk, sikerült erőt mutatnunk – von mérleget az elmúlt hetek történéseiből Csőzik László. – Sóskutat nem hagytuk magára, és az összefogással megüzentük a kormánynak, hogy nem szeretnénk, ha ez az üzem idejönne. Írtam két levelet Lázár és Szijjártó miniszter uraknak, azóta nem történt semmi. Úgy gondolom, sok függ a választási eredményektől. Ha sorra ellenzéki győzelmek születnek ebben a térségben, az egyértelmű üzenet arról, hogy itt ellenállásba ütköznek. Azért jó, hogy most itt vagyunk, és nem hagyjuk elaludni a lángot, hogy érezze a közvélemény és a kormányzat, hogy az összenőtt települések kertvárosi szövetsége nem akarja hagyni, hogy ez megtörténjen velünk.”

Tetlák Örs alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, mennyire semmibe veszi a kormány a civilek véleményét, aggodalmait. Három hete az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága tartott volna ülést, amelyet fél év szervezőmunka előzött meg, annak érdekében, hogy az időpont mindhárom meghívott miniszternek a külső szakértőknek és a bizottsági tagoknak is megfelelő legyen. Majd az  ülést megelőző nap estéjén mindhárom miniszter egy közös, aláírás nélküli levélben lemondta a megjelenését, arra hivatkozva, hogy nem vesznek részt „politikai hangulatkeltésben”. Az elnök, Keresztes László Lóránt javasolta, hogy azért hallgattassanak meg a szakértők, és a messzi országrészekből érkezett civilek. Amire a bizottság fideszes tagjai kivonultak a teremből.

Hasonló stílusban kezelte a kormány az LMP országos népszavazási kezdeményezését, amely több éve indult. Amikor sikerült a kérdéseknek olyan megfogalmazást találni, amelyet már kénytelen volt átengedni a Kúria, akkor azzal a csellel tették okafogyottá a kezdeményezést, hogy a célba vett törvényi helyet egyszerűen megsemmisítették, szövegét egy az egyben átemelték az építési törvénybe. Így aztán kezdődhetett elölről az eljárás.

Miközben a kormány ellenzéki pártokkal és civilekkel cselezget a pályán, a magyarországi akkumulátorgyárak és –feldolgozók büntetést büntetésre halmozva működnek, némelyik környezetvédelmi engedély, havária-, tűz- és robbanásvédelmi terv nélkül. Ezeket a hatóságok nem is ellenőrizték, csak akkor derült ki a hiányuk, amikor baj lett.

A jog- és határértéksértő esetekből a Sóskúti Civil Kör akkuipari szakértővé avanzsált vegyészmérnök tagja, Kormányi Zsolt készített összeállítást.

„A szigetszentmiklósi akkumulátor-feldolgozó üzem azért működhet környezetvédelmi engedély nélkül, mert a hatóság szerint az évi több tízezer tonna selejtes akkumulátort feldolgozó üzemnek úgymond ’nincs környezeti hatása’. Ezért például a vízügyi hatóság vízmonitoring kutak létesítését sem írta elő. Aztán amikor 2022 nyarán robbanás történt, egy rövid hírből annyit tudhattunk meg, hogy, idézem, veszélyes anyagok határértéket meghaladóan nem kerültek a levegőbe. A katasztrófavédelem azonban kiadta a mérési jegyzőkönyvet, és felsorolta benne a mért adatokat. Innen tudtuk meg, hogy azokat az egészségre fokozottan ártalmas anyagokat, amelyek robbanáskor nagy mennyiségben kerültek a levegőbe, vagyis az NMC-porkeveréket (nikkel, mangán, kobalt) egyáltalán nem is mérték.”

A szavai hatására csendes döbbenetben ülő közönség soraiban a feszültség akkor robbant, amikor a hátsó fertályban hallgató Korossy-Khayll Gábor, a Fidesz tárnoki polgármesterjelöltje, a szervező, Takács Attila megszólítására előbb amerikai filmekkel példálózott, majd a civileket kezdte arra biztatni, hogy igenis álljanak ki az igazukért.

„A szabályozás úgy kullog az akkumulátoripar után, mint a bűnüldözés a bűnözők után. Ha egy üzemnek nincs katasztrófavédelmi terve, az nagy baj, a civileknek ki kell kényszeríteni, hogy legyen.”

Erre előbb a tárnoki polgármester magyarázta el neki, hogy a magyar akkuipari szereplők az egyébként gyenge szabályozást rendszeresen megszegve nevetséges büntetéseket fizetnek. A gödi gyárnak ráadásul visszavonták a működési engedélyét, mégis működik, és ehhez asszisztálnak a magyar hatóságok.

Majd a közönség soraiban egymás szavába vágva fejezték ki az emberek, hogy nem érzik biztonságban magukat, mert a hatóságok nem őket védik a környezetszennyezéstől, hanem a visszatartó erőt nem jelentő látszat-szankciókkal a külföldi tulajdonosok profitérdekeit szolgálják ki.

„Öntsünk tiszta vizet a pohárba, Gábor – szegezte neki az egyenes kérdést Takács Attila. – Szeretnéd, hogy megvalósuljon ez a beruházás?”

„Nem szeretném. Azt gondolom, hogy ilyen üzemekre szükség van, de nem Sóskúthoz közel.”

„Akkor miért kampányolsz mellette?” – itt jött egy kis köntörfalazás.

Abszurdisztánban

A legnagyobb tapsvihart azonban az érdi Érdemben Egyesület egyik aktivistája, Kőszegi Melinda aratta, amikor indulattól remegő hangon négy pontban összefoglalta, mitől érzi magát rosszul Abszurdisztánban.

„1. Nincs információnk az akkumulátorüzemekről, ami elfogadhatatlan. A debreceni üzem mérési eredményeit leszedik a honlapról, kirúgják, aki nyilvánosságra hozta. Nem akarják, hogy megtudjuk, mennyi az üzem napi vízfogyasztása.

2. Ön a civilekre mutogat? – fordult a fideszes polgármesterjelölt felé. – Hogy merészeli? Mi fizetjük magukat azért, hogy az érdekeinket képviseljék. Magának az lenne a kötelessége, hogy megvédje a környezetszennyezéstől a választópolgárait. Hogy képzeli, hogy tőlünk várja el, hogy éjszakánként jogszabályokat bújjunk, ügyvédekhez járogassunk, hogy a szükséges minimumot kicsikarjuk a hatóságoktól? Például azt, hogy legyennek korrekt környezetvédelmi határértékek. Most ezekért bíróságra kell járogatnunk. Amit a civilek művelnek, azért minden elismerés megilleti őket, és senki ne merészeljen számonkérni rajtuk semmit!

3. Tegyük fel, hogy az emberek hozzáférhetnek az információkhoz, a hatóságok betartatják a szabályokat és a megfelelő büntetéseket ki is szabják. Ha ez így lenne, normálisnak tartaná bárki ebben az országban, hogy az óvodától 500 méterre telepítik ezeket az üzemeket, a kertjeink végébe?

4. És végül teljesen elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány az akkumulátorstratégiája szerint 40 ilyen szörnyeteget akar építeni az országunkba. Az a célja, hogy a világ 100. legkisebb országa legyen a 2. legnagyobb akkumulátorgyártó nagyhatalom. Egy súlyosan aszályos ország, amelynek már most is a felszín alatti vizeit használja a komáromi gyár. Normálisak vagyunk?!”

Ahogyan máskor is, a civilek hangja pusztába kiáltott szó maradt, mert most sem volt jelen senki, aki érdemben válaszolhatott volna. Csak a nagy vihar előtti csend maradt velünk.