Figyelemelterelésnek (Magyar Péterről és a bődületes költségvetési hiányról) gyenge, információnak sovány, ami eddig megjelent arról, hogy a kulturális életben „totális központosításra” készül a kormány.

Meglehetősen kevés derült ki ugyanis egyelőre arról, mit is jelent az a gyakorlatban, hogy a megyei és városi színházaknak majd a Nemzeti Színház dirigál, a zenekaroknak a Nemzeti Filharmonikusok, az alkotóművészeknek a Petőfi Kulturális Ügynökség, a könyvtáraknak a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ, a megyei hatókörű városi múzeumoknak a Magyar Nemzeti Múzeum.

Hol van ezeknek az intézményeknek ehhez apparátusa? Majd lesz? Akar-e Vashegyi György a Filharmonikusok művészeti vezetése helyett azzal foglalkozni, mit játsszon az Érdi Kamarazenekar a városi ünnepségen? Vagy azzal, hogy ha elszakadt a g-húr a csellón, vehetnek-e újat, vagy az idén már nem fér bele a költségvetésbe, játszanak inkább a fúvósok?

Megtörténhet, hogy 2025-ben lehúzzák az érdi Szepes programjainak listájáról az Érdi Pikniket, mert az a Demeter Szilárd (vagy más) hivatalában ülő ügyintéző szerint nem illik bele egy városi művelődési ház profiljába?

Persze, amit az iskolákkal meg lehetett tenni a tankerületi központok alá rendelés következményeként, miért ne működne a kulturális életben? Hiszen – a kormány szerint – az oktatásügyben is milyen jól bevált! Egy a tankönyv, egy a tábor. Miként a Kádár-korszakban, amikor a pártközpontok kulturális komisszárjai mondták meg, mi kultúra és mi nem, ki az elég jó művész, és ki nem, kinek jelenhet meg lemeze az egyetlen hanglemezgyártónál és kinek nem.

Hogyan másként is lehetne szólni egyelőre a „formálódó jogszabály tervezetéről”, mint az irónia hangján, a találgatások szintjén. Mert mit is gondoljunk arról, hogy – az index.hu megfogalmazása szerint – a törvény „hatálybalépése után a vármegyei hatókörű városi, illetve települési kulturális szervezetek egy-egy nagy „zászlóshajó” kötelékében fognak hajózni a továbbiakban”.

Vagy arról, hogy itt nem csupán szakmai módszertani együttműködésről van szó, hanem „a szervezeteknek a szakmai tevékenység dokumentumait, az éves beszámolót, a munka- és szolgáltatási tervet is el kell küldeni jóváhagyásra, annak az intézménynek, amely alá tartoznak.” Vidnyánszky Attila lesz az új Aczél elvtárs? Vagy Demeter Szilárd? Ők fogják jóváhagyni a Budaörsi színház következő évadának műsortervét?

A „kiszivárgott” tervezet szerint a kulturális törvény célja „a teljes kulturális ágazat egységes rendszerbe helyezése, (…) az intézmény- és tevékenységrendszer, a támogatások és irányítási területeinek összehangolt és egységes keretszabályozása”.

De mi lehet a cél? Ideológiai kontroll? Esélyegyenlőség a kultúrához való hozzáférés terén? Megszorítások? Nyakon csípni a kultúra pénzének „herdálóit”?

A kultúra és innováció miniszterének szándékairól annyit tudunk egyelőre, hogy összehívta a kulturális intézmények, a családügyi háttérintézmények, a még állami fenntartású egyetemek, az innovációs ökoszisztémához és a tudománypolitikához tartozó intézmények, illetve a felnőttképzés és a szakképzési intézetek képviselőit, és eléjük tárta, hogy az eddigi éves elszámolás helyett negyedéves beszámolókat kér.

Egy „minden területre kiterjedő statisztikai rendszer” táplálása érdekében „minden intézménynek negyedévente be kell számolnia arról, hogy mennyi jegyet adott el, mennyi műpártoló, mecénás vagy szponzori bevétele volt, mennyi állami költséggel gazdálkodik.”

A választ tehát inkább a megszorítások irányában érdemes keresni, ha Csák János miniszter úr szavait értelmezni próbáljuk. Azt mondja egyfelől, hogy „A kultúrafinanszírozást a tervezett kulturális szabályozás egyébként nem érinti, hanem a működési feltételeket egyszerűsíti.” De mit jelent ez?

„A cél az, hogy a kapacitásokat kihasználjuk – magyarázza. – Például, csak a magyar kultúra infrastruktúrájába az elmúlt évtizedben 622,4 milliárd forintot fektetett az állam. Új koncerttermek, közművelődési intézmények, múzeumok, színházak épültek és újultak meg. Most eljött az ideje, hogy bejöjjön a közönség. A Covid előtt a kultúrafinanszírozás állami része nagyjából 65-70 százalék volt, a többi jegyeladásból és egyéb bevételekből származott. A Covid alatt ez szépen felment 80 százalékra. Ez nyilván abból is adódott, hogy a kormány rengeteg pénzt adott bérkiegészítésre, hogy megtartsák az embereket, így az állami támogatás mértéke a 80 százalékon beragadt. Ez túlságosan magas szint és kényelmessé is tesz.”

Oké, ezt értjük, az állam tehát kevesebbet akar adni (értsd: megszorítások jönnek), hozzanak több bevételt a kulturális intézmények! Tényleg megint ott tartunk, hogy tartsa el magát a kultúra a piacon, mert az is csak ugyanolyan áru, mint a paprikás szalámi?

Nem, Csák miniszter úr nem hiába az innováció minisztere is. „Mindenki a minisztériumhoz fordul pénzért, számomra viszont az a fontos, hogy eljuttassuk a tudást, a kultúrát – és ezen keresztül a nemzeti értékeket is – a gyerekekhez, a fiatalokhoz, a családokhoz, és ebben az intézmények ugyanúgy eszközök, mint én.” Önmaga eszközvoltát egyrészt „feketeövesként” a „nagy rendszerek átalakításában” látja, másrészt az innovatív ötletek szárnyra bocsátásában.

„A múzeumoknál a teljes bevétel 3-6 százalékát teszik ki a jegyárak. A többi állami támogatás, és egyéb bevétel, illetve minimális a szponzoráció. 2010 óta csökkentettük a személyi jövedelemadó és a vállalati adókulcsok mértékét. Ha megnézzük a számokat, a lakosság vagyona 2010 óta három és félszeresére nőtt. Ebben persze benne van az ingatlanok felértékelődése is. A vállalati betétállomány több mint tízezer milliárd forinttal nőtt. Tehát ott van a pénz. Az intézmények feladata, hogy bevonzzák a közönséget és a mecénásokat. Létrehoztam a Szimpózium Szalont, ahol összehozom az üzletembereket és a kultúra képviselőit.”

És büszkén megemlítette, hogy már találtak két mecénást, és a legutóbbi szalonba meghívottak összedobtak 50 milliót „különféle programokra és szervezeteknek, és hosszabb távú kapcsolatok is kialakultak”.

Igen, hát ezt eddig is tudtuk, hogy hol a pénz. De hogyan fogja a zsebekből kiénekelni mondjuk az orosházi népdalkórus vagy az érdi Szirmok, mint a sajtot a róka a varjú szájából? Itt van a szép kihívás!