erd-kezilabda-gardony

Megállíthatatlanok az érdi kézisek

erd-kezilabda-gardony

Megállíthatatlanok az érdi kézisek

Hatgólos győzelemmel és újabb két bajnoki ponttal gazdagodott az ÉRD a női kézilabda NB I/B-ben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A feljutásért harcoló ÉRD a kieséstől menekülő Gárdony-Pázmándot fogadta a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 24. fordulójában. Az ÉRD Arénában rendezett mérkőzésen egyértelmű esélyes volt a pályaválasztó, azonban nem adta könnyen magát a vendégcsapat.

Ugyan a vendégek kezdték eredményesebben az első félidőt, sőt, a 14. percben 10-7-nél három góllal is jobban álltak, ezután viszont Bánhidi Barbara, Szakály Flóra és Török Lilly is betalált hazai oldalon, 10-10-re alakítva az eredményt. A 18. percben Kellermann Dóra, míg nem sokkal később Panyi Anna is eredményes volt, a zsinórban lőtt öt góllal pedig 12-10-re már az ÉRD vezetett. Mint később kiderült, ez a fordulat meg is határozta a játék képét a folytatásban, ugyanis ettől fogva már csak Simics Judit együttese játszott előnyben. Az első játékrészt követően 21-18-ra ment a házigazda.

A második játékrészben nagyot küzdöttek a gárdonyiak a felzárkózás érdekében, ami a 44. percben sikerült is. Egyetlen gólra, 28-27-re feljöttek a vendégek .Igaz, ehhez az is kellett, hogy emberhátrányban játsszon az ÉRD. Egyenlítés helyett viszont újabb lendületre kapott a vendéglátó és végül hatgólos, 38-32-es sikert aratott saját közönsége előtt.

Az ÉRD zsinórban ötödik bajnoki győzelmének örülhetett az NB I/B-ben. A mérkőzés legeredményesebb hazai kézilabdázója Panyi Krisztina Anna volt nyolc góllal.

Női kézilabda NB I/B, 24. forduló
ÉRD – Gárdony-Pázmánd NKK  38-32 (21-18)
Az ÉRD gólszerzői: Panyi 8, Szakály 7, Kellermann 6, Pálmai 5, Dávid-Azari, Török 4-4, Gerencsér 2, Bánhidi, Braun 1-1. 

A tabellán továbbra is harmadik az ÉRD negyven ponttal, kettővel lemaradva a második Esztergomi Vitézektől. A Pest vármegyei csapat számára a bajnokság április 20-án folytatódik. Az érdi lányok 16 órától a Kispest NKK együttesével csapnak össze az Érd Arénában.

 

fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email