aradszki andrás

Aradszki pálfordulása

aradszki andrás

Aradszki pálfordulása

Most már érdekelné a nép véleménye.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érdekes poszt jelent meg ma Kardosné Gyurkó Kata, a FIDESZ polgármesterjelöltjének facebook oldalán, idézem:

„Ma délelőtt népszavazási kezdeményezést nyújtottunk be Aradszki András képviselő úrral közösen az akkumulátorgyárak ügyében. Azt szeretnénk, ha mi érdiek dönthetnénk ebben a kérdésben. Részletek hamarosan!”

Kép forrása: Kardosné Gyurkó Kata facebook

Megkérdeztük erről az önkormányzatot, hiszen az önkormányzat dolga ilyen esetekben a népszavazást megszervezni. A városháza kommunikációs vezetője, László Ferenc az érdmostnak elmondta:

„A nép véleményét Érd vezetése maximálisan tiszteletben tartja, hiszen hetek óta mást sem tesz a polgármester, mint hogy lakossági fórumokon képviseli az akkumulátorgyár ellenes álláspontot.

Az érdi lakossági fórumot, amely nemcsak teltházas volt, de több ezren követték az élő közvetítéseket, maga Csőzik László kezdeményezte és az önkormányzat szervezte meg.”

Teltházas volt az érdi fórum

A szóvivő beszámolt arról is, hogy folyamatosan egyeztetnek szakemberekkel is. Próbálják kideríteni, milyen káros hatásai lesznek a sóskúti üzemnek, ha megépül.

Múlt szerdán az érdi fórumon megdöbbenve tapasztalhattuk, hogy a város országgyűlési képviselője még csak nem is tudott arról a kormányrendeletről, amelyet a saját kormánya 8 nappal korábban hozott nyilvánosságra, és amely ellehetetlenítené a sóskúti népszavazást.

Meglepő az is, hogy Aradszki András kormánypárti képviselőként az elmúlt hónapokban nem tudta megakadályozni, hogy a kormány lefújja az adófizetők pénzéből több milliárd forinttal támogatott akku üzemet.

A szóvivő hozzátette: „Aradszki Andrásnak minden jel szerint már ennyi befolyásosa sem maradt a kormányban. Az különösen meglepő, hogy Aradszki András egy olyan városban kezdeményez népszavazást, ahol a közgyűlés már több mint egy éve megtiltotta az akkumulátor gyártást. A hozzá tartozó Sóskúton viszont nem tesz semmit annak érdekében, hogy kormány népszavazás ellen indított törekvéseit (a beruházás kiemeltté tételét) megakadályozza.”

Aradszki András felsült a közönség előtt

Aradszki András tehát nem tudott arról, ami az országos sajtóban is futótűzként terjedt el február 21-én, miszerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a sóskúti akkufeldolgozó beruházását.

Sőt, a fórumon egy ponton egyenesen azzal vádolta Csőzik Lászlót, hogy hazudik, amikor a polgármester azt ecsetelte, hogy azért az valahol vérlázító és bicskanyitogató, hogy egy 40 hektáros beruházásról készül a kormány úgy dönteni, hogy mi lakosok azt se tudjuk, hogy mi valósul ott meg.

„Azért ne hazudjál!” – fakadt ki az országgyűlési képviselő.

Majd az eset folyamán később kénytelen volt bocsánatot kérni Csőzik Lászlótól, amivel csak még jobban bizonyította, mennyire inkompetens a kérdésben:

„Elnézést kérek Csőzik László úrtól, mert az előbb azt mondtam neki, hogy nem mond valót. Nem tudtam erről a rendelettervezetről. (Felzúg a terem) A sóskúti beruházással kapcsolatban lesz társadalmi egyeztetés, mindenképpen. Népszavazás is lesz, ha ennek a jogi feltételei előállnak. Ennyit tudok mondani.”

Csőzik László polgármester nem véletlenül jegyezte meg, hogy szerinte az országgyűlési képviselőnek nem a kormányt kellene képviselnie a térségben, hanem az itt élőket az országos döntéshozásban.

Aradszki a korábbi sóskúti, illetve tárnoki alternatív lakossági fórumokra sem ment el, a botrányba fulladt sóskúti fórumról pedig még idejekorán lelépett, jóllehet, annak sikertelenségét nyilatkozataiban szintén igyekezett Csőzik László nyakába varrni.

Fotó: érdmost Kling / Kardosné Gyurkó Kata facebook

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email