terhes nő, magzat

Több tonna magzatkárosító szer a levegőben

terhes nő, magzat

Több tonna magzatkárosító szer a levegőben

Jelentős mennyiségű szén-dioxid és magzatokra veszélyes oldószer is bekerült a gödi levegőbe.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jelentős mennyiségű szén-dioxid és magzatokra veszélyes oldószer is bekerült a gödi levegőbe, a Samsung-gyárban pedig évekig rákkeltő anyagoknak voltak kitéve a dolgozók – derítette ki az Átlátszó.

Miközben a kormány folyamatosan a gyermekvédelmet hangoztatja, ennek ellentmondó események látnak napvilágot. Ilyen a pedofíliában érintett K. Endre kegyelmi ügye, amelybe a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter is belebukott, de említhetjük az akkumulátorgyárakról kiderült visszásságokat is.

Ez utóbbi adataira úgy derült fény, hogy az oknyomozó riportjairól ismert oldal kikérte a gödi Samsung-gyár és az egész város légszennyezettségi adatait.

2019 és 2022 között az N-metil-2-pirrolidon (NMP) nevű szerves oldószerből összesen 88 tonnányi került a levegőbe, ebből csak 2021-ben 81 tonna.

Ennek az anyagnak a belélegzése leginkább a terhes nőkre és a magzatokra jelent veszélyt, a tartós kitettség vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozhatja.

Korábban a gödi kútvízben ilyen oldószert találtak, ám az akkori vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy nem bizonyítható, hogy a szennyezés a gyárból származna. Az Átlátszó azonban ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a szert Gödön egyedül az akkugyárban használják nagy mennyiségben.

Gödön azonban nem csak ez az egyetlen probléma, hiszen 2018-hoz képest a hétszeresére nőtt a szén-dioxid mennyisége a városban.

Sőt tavaly júniusban a nikkel mennyisége 250-szer nagyobb volt a megengedettnél a gyárban, 2021-ben és 2022-ben összesen 133, 2023-ban pedig 44 emberről állapították meg a gyárban, hogy fokozottan ki vannak téve a rákkeltő anyagoknak – derül ki az oknyomozó riportból.

Sajnos úgy néz ki, hogy Érd is érintett lehet hasonló ügyben, hiszen Sóskútra terveznek egy akkufeldolgozó-üzemet, amellyel kapcsolatban hatalmas a lakossági ellenállás.

Ebben az épületben kapna helyet a sóskúti akkufeldolgozó-üzem

Eddig úgy tűnt, hogy egy helyi népszavazás dönthet az üzem sorsáról, de közben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a beruházást, az ezzel kapcsolatos rendelet február 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

Lakossági tiltakozás az akkufeldolgozó ellen

Hogy ez a népszavazás ügyét miként érinti, arról csak sejtéseink vannak, de annyi biztos, hogy a település polgármestere, König Ferenc kifejtette, hogy neki vagy a sóskúti képviselő-testületnek szerinte semmilyen beleszólása nincs és nem is volt az ügyben. Ha a kormány úgy dönt, akkor ez a gyár idejön – vázolta fel a helyzetet korábban az RTL-nek adott interjúban.

fotó: shutterstock / Érdmost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email