csozik_atv_kesz

Ilyen lehet a kampány az érdi polgármester szerint

csozik_atv_kesz

Ilyen lehet a kampány az érdi polgármester szerint

Csőzik Lászlót az ATV-n faggatták, hogyan készül a júniusi önkormányzati választásra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ATV Voks 2024 című műsorának vendége volt a minap Csőzik László, Érd polgármestere. Az előttünk álló önkormányzati és európai parlamenti választásokkal foglalkozó műsorban számos olyan témáról kérdezték a város vezetőjét, ami akár a június 9-ét megelőző kampányban is előkerülhet.

 

Az egyik ilyen volt, hogy vajon szerepet kaphat-e az érdi városvezető kampányában az akkumulátor gyárak problémája. A kérdés adja magát, hiszen – ahogy arról az ÉrdMost is beszámolt – Csőzik László, illetve az érdi önkormányzat is határozottan kiállt a szomszédos Sóskútra tervezett akkumulátor-feldolgozó üzemmel szemben, amiről ITT és ITT olvashatnak.

Csőzik László szerint a döntéshozók nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy milyen széleskörű társadalmi ellenállás alakult ki, továbbá örömtelinek nevezte, hogy a sóskúti, tárnoki, érdi emberek összefogtak és kiállnak érdekeikért. Ami viszont szerinte gond, hogy a lakosság tájékoztatására összehívott sóskúti rendezvény botrányba fulladt, és úgy véli, nem a sóskúti polgárok miatt.

Ezen a ponton a műsorvezető közbevetette, hogy egyes vélemények szerint maga az érdi polgármester volt az oka ennek, amire Csőzik úgy reagált, ebből egy szó sem igaz. Egy korábbi Facebook-posztjából az is kiderül, hogy késve érkezett a rendezvényre, amikor leparkolt, a sóskúti polgármester, Kőnig Ferenc már lefújta a fórumot. Mint az ATV-s műsorban fogalmazott, ő és két másik környékbeli településvezető is meghívást kapott Kőnig Ferenctől, és arra számított, hogy a tervezett akkumulátorhulladék-feldolgozó gyár képviselői végre színt vallanak ezen a rendezvényen, de erre nem kerülhetett sor.

König Ferenc, Sóskút polgármestere távozik a botrányba fulladt lakossági fórum után (2024. január 30.)

Csőzik úgy véli, ez már egy megkésett találkozó volt. Bizalmatlan légkörben zajlott az esemény, mivel a sóskúti polgármester nem úgy kezdte, hogy megkereste és tájékoztatta a lakókat, hanem a fejlemények láttán a lakók követelték ki a véleménynyilvánítás lehetőségét – utólag.

Az érdi polgármester elárulta, korábban már

Érdet is megkereste a Nemzeti Befektetési Ügynökség, hogy akár itt is lehetne valamilyen akkumulátor gyártással, feldolgozással foglalkozó üzem, de ők egyértelműen kijelentették, hogy szó sem lehet róla. Sőt, még közgyűlési határozatot is hoztak arról, hogy nem engednek be akkugyárat önkormányzati terültre.

Ennek ellenére őt, illetve a városvezetést is támadja a térség országgyűlési képviselője, Aradszki András, mondván Érden már létezik egy akkumulátor gyártó vállalkozás. Ugyanakkor Csőzik szerint ez csupán egy négy embert foglalkoztató pici, 15 négyzetméteres manufaktúra a Szajkó utcában, ahol apró elemeket illesztenek össze, majd ragasztanak be egy dobozba.

Tehát szó sincs akkumulátorgyártásról, nincs hulladék, nincs károsanyag-kibocsátás, sőt még plusz áramfelvétel sem, vizet pedig annyit fogyaszt a műhely, amennyit az alkalmazottak a toaletten. Vagyis össze sem hasonlítható a Sóskútra megálmodott hatalmas hulladék-feldolgozó gyárral.

Válságtanácskozás a csőtörések kapcsán (2023. december 20.)

A műsorban nem mentek el szó nélkül az érdi vízhálózatot érintő gondok mellett sem.

Vajon megfordul-e az érdiek fejében, hogy azért nincs pénz az érdi vízhálózat felújítására, mert Csőzik László a polgármester? Vagy ha nem ő lenne, hanem egy fideszes városvezető, akkor ez a helyzet nem állt volna elő – szegezték a kérdést Csőziknek, aki erre azt válaszolta, amíg fideszes vezetője volt Érdnek T. Mészáros András személyében, addig fittyet hánytak erre a témára.

Példaként megemlítette, hogy a 2019 előtti ciklusokban 900 milliós osztalékot vettek ki a vízművektől, aztán a kormány által szedett közműadó miatt szintén hasonló összeg esett ki az ÉTV kasszájából, emiatt pedig számos fejlesztést el kellett halasztani – hangsúlyozta a polgármester.

Lajtoskocsik Érd-Ófaluban (2023. december 19.)

„Mi nem vettünk ki osztalékot, mi fejlesztettünk, és amúgy kivizsgáltattam a vízművekkel a nagy decemberi havária okát, amiből kiderült, hogy ez egy elfuserált, elgányolt önkormányzati beruházásnak volt köszönhető, amit kilenc éve végeztek, és, ami arról szólt, hogy ezt a nagy céltöltő vezetéket, ami a karácsony előtti csőtöréseket okozta, rosszul bélelték ki, ezért az elrepedt, eltört. Az volt a baj, hogy ennek a hat kilométeres csőnek csak a kétharmadát cserélték ki, míg a maradék egyharmadot csak bélelték” – hangsúlyozta.

A helyi vízhálózat ügyéről mi is írtunk. Erről szóló cikkeinket ITT és ITT találják.

Érd M.J.V. Közgyűlése (2024. január 25.)

A műsorvezető – a kormánypárti Világgazdaság című lap egy közelmúltbeli cikkére hivatkozva – az Érdnek szánt uniós források elköltéséről, valamint el nem költéséről is kérdezte az érdi városvezetőt.

A fideszes médiaalapítvány által fenntartott hírportál azt állította: „az ellenzéki Csőzik László vezette hetvenezres agglomerációs település nem tudta a kilenc évig tartó programozási ciklus határidejére felhasználni az uniós projektjeire kapott több milliárd forintot” – fogalmaz a Világgazdaság.

Csőzik szerint szó sincs arról, hogy ne használták volna fel az uniós forrásokat, hiszen az utóbbi 3-4 évben számos beruházás készült el Érden, amiket már rég átadtak a forgalomnak. Ráadásul ebből a 9 éves programozási ciklusból 5 év az előző városvezetés korszakára esik.

A korábbi városvezetés alatt rosszul megtervezett, előkészített projekteket a Csőzik vezette városháza átdolgozta, a közbeszerzéseket lefolytatták, a nyertes kivitelező cégek aláírták a szerződést, tavaly a munkagépek pedig készen álltak arra, hogy felvonuljanak, de az utolsó jóváhagyó pecsétet az uniós beruházásokat felügyelő kormány nem adta meg.

Időközben átminősítették nemzeti támogatásúvá ezeket a beruházásokat, azaz nem szorít már annyira a határidő, ezért az érdi városvezetés tárgyal a kormánnyal, így az illetékes miniszterrel, Navracsics Tiborral is, hogy idén be lehessen fejezni ezeket a projekteket is.

Csőzik László 2019-es választási plakátja

A beszélgetés végén Csőzik László elárulta, valószínűleg minden marad a régiben, vagyis ugyanabban a felállásban vágnak neki a választásnak, mint 2019-ben. Jóllehet volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy függetlenként indul, de most úgy látja, a 2019-ben győztes csoport igazi csapattá vált, jó az együttműködés, nincsenek viták.

Kiemelte, ez a csapat nemcsak az országosan egyébként sokat vitatkozó ellenzéki pártokat fogja össze itt helyben, hanem az érdi civil szervezetek egy jelentős részét is képes volt bevonni a munkába.

Fotó: ÉrdMost archív, Balogh Alex, Gárdos Attila, ATV

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email