birosag_jpg_mti

A bíróság a városvezetésnek adott igazat, precedensértékű ítélet született

birosag_jpg_mti

A bíróság a városvezetésnek adott igazat, precedensértékű ítélet született

Érvénytelen az a szerződés, amit az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény kötött a Gábriel Könnye Temetkezési Kft.-vel még T. Mészáros András polgármestersége idején.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pert nyert az érdi önkormányzat. Az Érdi Járásbíróság elsőfokú ítélete szerint, mivel jogszabályba és jóerkölcsbe ütközik, érvénytelen az a szerződés, amit az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény (korábbi ÉKFI, ma Érdi Városgazda) kötött a Gábriel Könnye Temetkezési Kft.-vel még T. Mészáros András polgármestersége idején, 2010. október elején.

Több alkalommal is írtunk már erről a szerződésről (itt és itt), amelynek megkötését nem előzte meg közbeszerzési eljárás. A megállapodás szerint a temetkezési szolgáltató nettó 2 300 000 forintból felújította a ravatalozót és annak kellékeit, cserébe 2025 októberéig kizárólagos jogot kapott a temetőben lévő ravatalozó és hűtő üzemeltetésére, a sírásásra, sírnyitásra, az ezekhez kapcsolódó síremlékmű-bontási feladatok ellátására, illetve a sírgondozási munkálatok elvégzésére, mindezek díjait pedig beszedhette.

Csakhogy a Gábriel Könnye úgy tette a 2,3 millió forintos vállalását, hogy pontosan tudhatta: a szerződés hatályba lépésekor az önkormányzat a saját költségén – összesen 21 milliót költve rá – felújította a ravatalozót, mi több, teljesen új hűtőt is vásárolt.

Ugyanakkor a szerződéssel lényegében a vállalkozáshoz került a kegyeleti tevékenység hasznot termelő részének jelentős hányada, míg a temető fenntartásának költségei továbbra is az önkormányzatot terhelték.

Tíz éven keresztül működött így a „rendszer”, amikor is a temetkezési cég egyik volt alkalmazottjának feljelentése, illetve egy másik temetkezési vállalkozás autóinak felgyújtása ráirányította a figyelmet a temető üzemeltetése körüli kérdésekre.

Csőzik László polgármester vizsgálatot rendelt el, az ÉKFI jogi képviselője pedig az iratok tanulmányozása alapján arra jutott, hogy az intézmény és a Gábriel Könnye közti szerződés semmis, ugyanis annak időtartamára és összegére tekintettel kötelező lett volna közbeszerzéssel kiválasztani a szolgáltatót, és koncessziós szerződést kellett volna kötni.

Koncessziónak azt nevezzük, amikor bizonyos közszolgáltatásokat, beruházásokat az állam, illetve az önkormányzat nem saját maga finanszíroz, hanem a szolgáltatások nyújtását, a beruházások kivitelezését, és – ez nagyon fontos – későbbiekben az ezekhez kapcsolódó hasznot átengedi a gazdasági szereplőknek huzamosabb időre. Koncessziós megállapodásokat kötnek több ágazatban, ilyen például a közúti és vasúti közlekedés, reptéri szolgáltatás, energiaellátás, vagy a parkolóüzemeltetés.

A koncessziós megállapodás természetesen nem említhető egy kalap alatt egy egyszerű vállalkozói szerződéssel. Márpedig az ÉKFI a Gábriel Könnyével egyszerű vállalkozói szerződést kötött, és – mint az ítéletben áll – „annak megkötését megelőzően semmilyen beszerzési, pályázati vagy közbeszerzési eljárás, kiírás lefolytatására nem került sor”.

Ráadásul Érd Megyei Jogú Város közgyűlése a szerződés megkötéséről, annak feltételeiről nem határozott.

Az ÉKFI a vizsgálat lefolytatását követően, 2020. október 1-jétől felbontotta a szerződést a temetkezési szolgáltatóval, amit a Gábriel nem fogadott el, mivel szerintük az érvénytelenségi kifogás nem volt megalapozott: ha valóban a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogsértés történt, azt a Közbeszerzési Döntőbizottság állapíthatja meg, nem pedig az ÉKFI.

A Gábriel Könnye azt is vitatta, hogy a szerződés szolgáltatási koncessziónak minősül. A cég szerint a szerződés nem volt semmis, így aztán a bírósághoz fordult, kérve, kötelezze az ÉKFI-t a szerződés teljesítésére.

A per mintegy három évig tartott, míg végül döntés született: az Érdi Járásbíróság 2023. decemberi ítéletében elutasította a Gábriel Könnye keresetét. Az indoklás szerint a szerződés tárgya, azaz a köztemető fenntartása, üzemeltetése szolgáltatási koncessziónak minősül. A szerződés semmis, mivel azt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötték meg. Egyértelműen koncesszióról van szó, ráadásul a Gábriel Könnye, amely magántulajdonú gazdálkodó szervezet, az Érden működő többi temetkezési szolgáltatóhoz képest tisztességtelen piaci, gazdasági előnyhöz jutott.

Megállapították továbbá, hogy a Gábirel Könnye mindenféle elszámolási, beszámolási kötelezettség nélkül szerezte meg a temető fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatban jogszabályban meghatározott díjak beszedésének jogát.

Az ítéletben leszögezik: a Gábriel a köztemető fenntartásával járó feladatokat, valamint az üzemeltetéssel kapcsolatos, ténylegesen az önkormányzatnak járó díjakat úgy szerezte meg, hogy ezzel szemben csekély mértékű fejlesztéseket – ravatalozó felszerelése, berendezési kegytárgyak beszerzése, szükség esetén kicserélése – vállalt és teljesített.

Az Érdi Járásbíróság ítélete szerint nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik, hogy egy magánszemélyekből álló gazdasági társaság egy 15 éves időtartamra megkötött szerződés alapján megszerezze a közfeladat ellátásához kapcsolódó, üzemeltetésre biztosított bevételeket, ráadásul mindezt mindenféle ellenőrzés és beszámolás nélkül tehesse meg.

Nagyon ritka, hogy a bíróság elismerje, hogy egy szerződés jó erkölcsbe ütközik, így precedensértékű ítélet született.

Fotó: érdmost/archívum

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email