Teltház előtt búcsúztak a vörösmartys diákok

Teltház előtt búcsúztak a vörösmartys diákok

A Vörösmarty Mihály Gimnázium mintegy másfél száz tanulójára tűzték fel a középiskolás évek végét jelző szalagot pénteken az Érd Arénában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tegnap délután öt osztály 161 diákja tette meg az első lépést a „nagybetűs” élet felé az érdi gimnázium hagyományos szalagavató ünnepségén, a zsúfolásig megtelt Érd Arénában.

Mint azt a Szilasné Mészáros Judit, a Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatónője az ÉrdMostnak elmondta, a rendezvényt alapvetően most is a jól bevált forgatókönyv mentén szervezték, de azért szorítottak helyet a meglepetéseknek is.

Havasi Tamás végzős tanuló egy zenei produkciót adott elő. Miként a közönség az iskola pedagógusának, az ír sztepptáncban is járatos Somfai Péternek és tanítványainak az előadását is megcsodálhatta.

Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, az est fénypontját ezúttal is a különféle osztálytáncok jelentették. A táncok többsége saját koreográfiára épült, de azért a nagy klasszikus, a keringő ezúttal sem maradt ki. Sőt, ez utóbbiba az „össztánc” során akár a szülők, rokonok, barátok is bekapcsolódhattak. És be is kapcsolódtak.

Az intézményvezető hozzátette, a szalagavató ugyan emlékeztethet rá, hogy hamarosan itt a ballagás és az érettségi, ezzel együtt pedig egy új szakasz az ember életében, viszont ez a nap még az ünnepé, amit mindenkinek ki kell élveznie.

Fotó: ÉrdMost/Czere Bálint

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email