napfeny3BA_230922

Már 14 éves korában arra vágyott, hogy idősotthonban élhessen

napfeny3BA_230922

Már 14 éves korában arra vágyott, hogy idősotthonban élhessen

Török Imrénének teljesült a vágya: ő az egyik legrégibb lakója a 20. évét ünneplő Napfény Otthonnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd legnagyobb idősotthonát 2002 őszén kezdték építeni, és 2003 őszén már meg is nyitotta kapuit az Árpád utcában. Az Evangélikus Gerontológiai Egyesület Napfény Otthon Alapítványa akkor már felépített és tíz éve üzemeltetett egy másik otthont a Kende utcában (erről bővebben itt írtunk). Bár ez az intézmény is 120 nyugdíjasnak nyújtott otthont, az Árpád utcában egy még ennél is nagyobb, 100 egyszobás és 4 másfél szobás, 150 lakót befogadni képes otthont építettek fel.

Lakók és dolgozók együtt ünnepeltek csütörtök délután

Ennél nagyobb idősotthont az akkor (és most is) érvényben lévő jogszabályok értelmében nem építhetett az alapítvány – tudtuk meg dr. Tóth István elnök-vezérigazgatótól. Mint elmondta, az otthon egy homokbánya helyén épült. A területet az önkormányzattól vette meg annak idején egy korábbi önkormányzati képviselő,  aki társasházakat álmodott ide, az első kettő el is készült, de a vártnál kisebb volt az érdeklődés a lakásokra. Így tudták megvenni a területet, és a tervezett öt társasház helyett az idősotthon épült meg a területen.

„Hamar megteltek a férőhelyek, többségében érdi, diósdi, tárnoki családokból érkeztek ide a nyugdíjasok, de jöttek olyanok is, akiknek a gyermekei itt éltek a környéken. Ők azért költöztek Érdre, hogy közel legyenek egymáshoz. Öten még élnek azok közül, akik a nyitás követő egy éven belül költöztek be” – tette hozzá Tóth István, aki a csütörtöki születésnapi ünnepségen virággal köszöntötte az öt idős hölgyet.

Dr. Komlósy Hajnalka igazgató és dr. Tóth István elnök-vezérigazgató köszöntötte a megjelenteket

Egyikük, Szilágyiné dr. Szalai Irénke Budáról költözött az érdi otthonba. Egy gyógytornász ajánlotta a beteg férje számára ezt a lehetőséget, de végül a doktornő is beköltözött a férje mellé.

„Ő sajnos már csak pár hónapig élt, de én úgy megszerettem ezt a helyet, hogy úgy döntöttem: nem megyek vissza. Itthon érzem magam az otthonban, minden megvan itt, ami ilyen idős korban kell az embernek. És az a nyugalom is, hogy nem kell izgulni semmiért – hogy elromlik a tévé vagy a vízvezeték” – mosolygott az idős hölgy, aki sétál, szobakerékpározik, aktív életet él.

Török Imréné Kati szintén húsz éve él az otthonban. „Mindnyájan nagyon jó barátok vagyunk, tán ezért is éltük meg a húsz évet. Csak a legjobbat tudom mondani. Vannak, akik nehezen mozognak, ők együtt kártyáznak, beszélgetnek, énekelnek. Én még jól mozgok, sokat járok ki. Annak idején a férjemmel és az édesanyámmal költöztem ide. Később egyedül maradtam, de így, hogy itt élek, nem vagyok magányos. Vannak barátnőim házon kívül és belül.”

„Tizennégy évesen Nyugat-Németországban láttam egy idősek otthonát. Már akkor arra gondoltam, milyen okos dolog ez, és ha megöregszem, én is szeretnék egy ilyen otthonba kerülni. És ez sikerült” – mosolygott az idős asszony.

Török Imréné Kati húsz éve él az otthonban

Jelenleg 140 idős embert látnak el az Árpád utcában, köztük több házaspárt is. A lakók együtt ünnepeltek az itt dolgozókkal és a meghívott vendégekkel, köztük azokkal, akik segítették és támogatták az otthon megépítését.

Tóth István köszöntője után Csőzik László polgármester üdvözölte a megjelenteket, hangsúlyozva: Érd büszke arra, hogy ilyen alapítványi otthonai lehetnek, hiszen a városi idősotthon nem győzné kapacitással.

„Kell ahhoz ez a hálózat, hogy teljes körű szolgáltatást tudjunk nyújtani ebben az egyre nagyobb városban, ahol egyre több az idős ember is. Szeretnénk gondoskodni róluk és megszépíteni nyugdíjas évtizedeiket: idősügyi tanácsot működtetünk és 13 nyugdíjasklubunk van” – hangsúlyozta Csőzik László.

Csőzik László az időseknek nyújtott városi szolgáltatásokról is beszélt

Hozzátette: mindig jóleső érzés látnia ezt az intézményt, mert a béke, a nyugalom és a szeretet árad ezekből a falakból.

Az ünnepségen Labossa Péter evangélikus lelkész mondott áldást. „Van mennyei házunk is, nem csak kézzel készített, és amikor a kézzel készítettért adunk hálát, gondolhatunk arra a mennyei házra, amit Isten az Úrjézusban számunkra adott” – mondta.

Labossa Péter evangélikus lelkész mondott áldást

A születésnapi ünnepségen fellépett a Szirmok női kar, az Érdi Kamarazenekar vonósnégyese, a Budapesti Honvéd Együttes két művésze, valamint Szigeti Eszter énekesnő és Gyulai Zsuzsanna versmondó. A születésnap jó hangulatban, vacsorával zárult.

 

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email