Túlzás nélkül mondhatjuk: Stibrányi Mártonné Marikát szinte egész Érden ismerik. Ötvenegy éve dolgozik védőnőként, baba-mama csoportot vezetett évekig, jegyestanácsadást tart a Jézus Szíve plébánia közösségi házában, irányitja az egyházközségi karitászt, babamasszázsra tanítja a Lea otthonban az egyedülálló anyukákat… Mindezt 71 évesen, nyugdíjasként.

Idén az államalapítás ünnepe alkalmából a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetésében részesült, amit Novák Katalin államfő javaslatára Vitályos Eszter miniszterhelyettes adott át a pesti Vigadóban.

„Négy gyermekem van, hárman elkísértek, a negyedik csak azért nem jött, mert az unokám megbetegedett” – emlékezett vissza Marcsi az ünnepi pillanatra. Ő, aki annyit forog emberek között, bevallotta, hogy bizony izgult, amikor átvette a kitüntetést.

Az érdemkeresztet és az emléklapot magával hozta a beszélgetésünkre. Ezt kifejezetten én kértem – ő sokkal szerényebb annál, hogy a kitüntetést mutogassa. Kérdezem, ki terjesztette fel a díjra, de csak nevet, hogy nem tudja. Csendes, mosolygós és nagyon lelkiismeretes ember, aki komolyan veszi a „szolgálat” szót.

„Augusztus elsején volt 51 éve annak, hogy elkezdtem a védőnői pályámat. Érdi vagyok, a VMG-ben érettségiztem, utána elvégeztem a védőnőképzőt. Mikor kezdtem, hatan voltunk összesen, és nagyon nagy terület tartozott egy-egy védőnőhöz. A tanácsadást központilag végeztük a Hivatalnok utcában, ide jártak a várandósok és a csecsemős anyukák is.

Kismotorral és biciklivel jártam ki a családokhoz. Negyven-ötven csecsemő tartozott hozzám. Most huszonöt-harminc. Persze, nagyobb gyerekekkel és kismamákkal is foglalkozom, így összességében kétszáz családom van.”

Marikát a gyerekek szeretete tartotta a pályán. Örömmel tölti el minden új baba születése, az, hogy részesülhet a család öröméből. „Tudom, hogy szükség van rám, bármikor elérhetnek, hétvégén és este is. Nagyon sok olyan család van, ahova már úgy megyek, mint egy nagymama: az anyukát és a gyermekét is én láttam, látom el védőnőként.”

Vajon mások voltak-e ötven éve a friss édesanyák problémái, mint manapság? Marcsi szerint igen. Sokan az internetről tájékozódnak, és sajnos rosszul, és kevésbé hallgatnak a védőnőre. Pedig akár idős, akár fiatal, a védőnő folyamatosan képzi magát, és naprakész tudással rendelkezik.

„Ötven évvel ezelőtt többször nyúltak a tápszerhez, most az anyatej előtérbe került, ami nagyon jó dolog. Ugyanakkor jóval erősebb az anyukákban a megfelelési kényszer, mint annak idején volt: a szoptatás gyakran nem megy könnyen az első babás kismamáknak, és ezt nehezen viselik. Márpedig minél görcsösebben akarják, annál kevésbé fog menni. Én nemcsak bátorítom őket, hanem abban is segítek, hogy ezt a görcsösséget el tudják engedni – hiszen tudom, hogy akkor sikerülni fog.

Van benne tapasztalatom: bár az én fiatalkoromban nem volt divat a hosszú ideig tartó szoptatás, jómagam is sokáig tápláltam anyatejjel a gyerekeimet. Erre buzdítottam az anyukákat már akkor is, amikor kéthetesen már gyümölcsöt kapott a gyerek, a hozzátáplálás pedig három hónaposan megkezdődött.”

„Sok félelem van az anyukákban, ezek jórészét az interneten olvasott történetek táplálják. Sokan a szüléstől is rettegnek, eleve császármetszést akarnak. Próbálom őket rábeszélni, hogy azért próbálják meg a természetes utat is.”

Marcsi „hivatali időn” túl is támogatja azokat, akiknek segítségre van szükségük. A karitász keretei között részt vesz az egyházak téli  ételosztásában, gyűjtött az ukrán menekültek részére, és kuratóriumi tag a Lea otthon vezetőségében.

„Gyakran megfordulok az otthonban, szoktam itt babamasszázst is oktatni. Szeptembertől újraindítom az alkalmakat, mert az itt élő anyukáknak nagy szükségük van arra, hogy erősödjön a kapocs köztük és a gyermekük között.”

Marika úgy tapasztalja, hogy az otthonban élő, korábban krízishelyzetbe került fiatal anyáknak gyakran gondot okoz, hogy szeretetet nyújtsanak a babájuknak. Ennek oka, hogy ők sem kaptak figyelmet, szeretetet, sokan állami gondozásban nőttek fel.

„A szeretet, az odafordulás tanítható. Babamasszázs közben az anyuka a babájára figyel, simogatja, együtt tölt vele egy félórát. Most nagyon jó körzetem van, ott nem tapasztalok hasonlót, de régen bizony sok volt az elhanyagolt gyerek, aki napjait a tévé előtt töltötte. Javítani ezen a helyzeten csak beszélgetéssel lehet, és azzal, hogy összehozzuk a szülőt más anyukákkal, hogy jó példát lásson maga előtt.”

Marcsinak több története is van arról, mennyire tudják az anyukák segíteni, motiválni egymást.

„Volt a körzetemben egy súlyosan depressziós édesanya. Megszerveztem, hogy a környéken lakó anyukák menjenek vele bevásárolni, és napközben figyeljenek rá. Ez az odafordulás nemcsak a depressziós, hanem a többi anyára is nagyon pozitív hatással volt. Akkor jöttem rá, mennyire szükség van arra, hogy az anyukák figyeljenek egymásra.”

A szülés utáni depresszió Marika tapasztalatai szerint egyre gyakoribb – ott van a fentebb mar említett erős megfelelni vágyás és a fáradtság.

„Sok családban nincs nagymama, vagy ha mégis, hát messze él, apuka pedig dolgozik. Az első hónap a legnehezebb, azt át kell vészelni, az anyatejes táplálás terén is. Szerencsére tudok hatni az anyukákra, elég jó a szoptatási arány a területemen: meghaladja a 60 százalékot.”

Ötven éve is voltak azért nehézségek. Marika meséli, hogy abban a parkvárosi részben, ahol az ő körzete volt, Szabolcsból ideszármazott családok éltek, s hozták a maguk megrögzött szokásait.

„Volt egy öregasszony, aki folyamatosan eljárkált azokhoz a házakhoz, ahol én látogatóban voltam. El akarta érni, hogy ne hallgassanak rám, hiszen én olyan fiatal vagyok… Jött a jobbnál jobb javaslataival, mint például az anya rágja meg az ételt, mielőtt a gyereknek adná, mert a nyál nagyon hasznos a babának. Arra is buzdította az anyukákat, hogy nagylyukú cumisüvegből adják a kicsiknek a hígra eresztett főzeléket.

Egyszer megelégeltem a dolgot és elmentem hozzá. Épp befőzött. Kérdeztem tőle, hogy Juliska néni, miért gázzal főz, miért nem kukoricaszárral? Hát mert már modern világban élünk – felelte. Hát ez az, mondtam, a csecsemőgondozás terén is változnak ám idővel a dolgok… Ahogy beszélgettünk, belátta az igazamat, elmaradtak a kéretlen tanácsai.”

Manapság a védőnőknek jóval több területen kell naprakész ismeretekkel rendelkezniük, mint 30-40-50 éve. Egyre több ugyanis a sajátos nevelési igényű gyermek, és minél hamarább szűrik ki a problémát, annál könnyebb a fejlesztésük. Márpedig a felismerésben a védőnőknek hatalmas szerepük van.

Arról is kérdezem Marikát, változott-e a munkájuk amiatt, hogy már nem az érdi rendelőhöz, hanem a Szent Imre kórházhoz tartoznak. Mint mondta, a változás nem érinti különösebben őket, a már megszokott helyiségekben és eszközparkkal dolgoznak, mindössze annyi a különbség, hogy a jelentéseiket máshová kell küldeniük.

Bár nagyon szereti a hivatását, úgy érzi, pár év, és befejezi a védőnői munkát.

„Egy védőnő működési engedélye öt évre szól. Az enyém 2026-ban jár le, és nem tervezem, hogy meghosszabbítom. Egyelőre még bírom és szeretem csinálni. Van tizenkét unokám, közülük egy Érden él. Gyakran jönnek hozzám, nincs olyan hét, hogy ne találkozzunk. Nagyon összetartunk. Ha a szűk család összejön, huszonegyen ülünk az asztal körül. Nyáron elég sok hétvégét töltöttünk együtt. Hamarosan jön a születésnapom, akkor is nálam lesznek.”

„A lányaim és a menyeim gyakran kérnek tőlem tanácsot. Látják, mennyien keresnek telefonon, mondták is, hogy ők bezzeg nem keresik a védőnőjüket ilyen gyakran. Persze, hiszen nektek itt vagyok én – feleltem.”

Kérdezem, hogy van energiája a munka és a család mellett a jegyesoktatásra, a karitászra, a babamasszázsra. „Hívő vagyok, minden reggel megyek misére. Innen merítem az erőt a mindennapokhoz.”