felujitas_epitkezes_ingatlan

Elérkezett a szemtelen alkuk ideje Érden

felujitas_epitkezes_ingatlan

Elérkezett a szemtelen alkuk ideje Érden

Jelentős mértékben csökkentek az ingatlanárak, ez pedig erősítheti a beköltözési kedvet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt időszakban az agglomerációban található ingatlanárak jelentősen emelkedtek, azonban ez a trend most megfordult – hangsúlyozta Balla Ákos, a Balla Ingatlan ügyvezetője az Érd FM 101.3 reggeli műsorában.

Úgy látszik, hogy egyre nagyobb alkuk érvényesíthetők egy-egy adás-vétel során. A szakember szerint ennek egyszerű a magyarázata: az ingatlanvásárlások igen nagy hányada hitel bevonásával történik. A hitelek azonban annyira megdrágultak, hogy a piac ezt nehezen tudja kiheverni. A vevők eltűntek, sokkal kisebb a kereslet mint korábban volt, így az eladók árengedményre kényszerülnek.

„Ezt a vevők is tudják, már nem annyira sürgeti őket az idő, hogy lecsapjanak egy-egy kedvező ár-érték arányú ingatlanra. Ha látszik, hogy nincs komoly versenyhelyzet, átlagosan 8-10 százalékos alku mellett is megkötik az üzletet”

– emelte ki Balla Ákos.

eladoingatlan1_201227_1

A vételár tekintetében kisebb mozgástere van a vevőknek az új építésű ingatlanok esetében, hiszen az építési költségek és az anyagárak továbbra is az egekben vannak, tehát ezek prémium termékek lesznek a jövőben, így  alkura is csak minimális lehetőség adódik.

A használt ingatlanok esetében a legnehezebb helyzetben a magas fenntartási költséggel rendelkező épületek vannak, miközben a legnagyobb kereslet továbbra is a kisebb alapterületű, kisebb értékű, könnyen fenntartható ingatlanok iránt jelentkezik.

Továbbra is népszerű Budapest vonzáskörzete, hiszen itt még mindig olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, mint a főváros külső kerületeiben. Érd és környéke nem most lett felkapott, ez egy több évtizedes folyamat. Akik a kilencvenes évek végén jutottak házhoz, azoknak az ingatlana mára már erősen felújításra szorul.

„Egyre több városközponthoz közeli ingatlan újulhat meg, esetleg a régi helyén épülhet új a közeljövőben. Tehát az agglomerációban található települések nem kifelé fognak megújulni, inkább a belső területek szépülnek meg, és a felújításoknak köszönhetően energetikai szempontból is fejlődés várható”

– emelte ki az ingatlanszakértő.

Balla hozzátette: ez nem feltétlenül jelent új beköltözőket, így nem kell tartani a lakosságszám drasztikus növekedésétől, inkább egyfajta esztétikai változás lesz majd jellemező a főváros környékén található településekre.

Mindez Érd szempontjából is fontos, hiszen megtelt a város, az infrastruktúra sem tudja tartani a lépést a növekvő lakosságszámmal. Erre az önkormányzat is kénytelen reagálni, de egy központi törvénytervezet is igyekszik enyhíteni az agglomerációs nyomáson.

Kevés olyan területe van az országnak, ahol annyira szembeötlő az építészeti szabályozás megújításának szükségessége, mint a budapesti agglomeráció. A főváros környékén a lakosságszám növekedése és az eddigi építészeti szabályok túlfeszített kihasználása már az életminőség romlását okozza – adta hírül a Magyar Építők.

Az új, magyar építészetről szóló törvény a budapesti agglomeráció élhetőségét is szolgálja. A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács aktuális ülésén bemutatta a készülő törvénytervezetet.

Az új törvény rögzíti a zöldterületek védelmének elvét és ezt az alábbi szabályokkal meg is erősíti: a zöldterület és az erdőterület együttes nagysága összességében nem csökkenhet egy településen belül. Jelenleg az agglomerációban sokszor a legalapvetőbb szükségletek eléréséhez is ingázni kell.

„Új lakóterület kijelölése esetén biztosítani kell a szilárd burkolatú úton való megközelítést és a közműellátást, továbbá legalább a terület 5 kilométeres környezetében az óvodai, általános iskolai és egészségügyi alapellátást”

– áll a tervezetben.

Az új törvény bevezeti a barnamezős területek elsőbbségének elvét is, amely szerint az ilyen területek hasznosítását előnyben kell részesíteni a zöldmezős területekhez képest. Kedvezményekkel fogja támogatni az állam a barnamezős beruházásokat vagy a meglévő épületállomány fejlesztését.

fotó: pixabay.com / Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email