sztankovics_reka_erd_kezilabda

Hűséges marad Érdhez Réka és Fruzsi

sztankovics_reka_erd_kezilabda

Hűséges marad Érdhez Réka és Fruzsi

Simics Judit vezetőedző után több kézilabdázó is Érden képzeli el a jövőjét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nemrég jelentette be az Érd női kézilabdaklub, hogy a vezetőedző Simics Judit a 2023/2024-es szezonban is a felnőttcsapat kispadján ül majd. Azóta két alapemberrel kapcsolatban is adott ki tájékoztatót az NB I-es gárda, ezek alapján Sztankovics Réka és Dávid-Azari Fruzsina a most futó idény után is a városban kézilabdázik.

Dávid-Azari Fruzsina

A héten az Érd FM 101.3 Playoff című sportműsorában is nyilatkozó beálló, Sztankovics Réka harmadik szezonját tölti Érden, és elmondása szerint Simics Judittal szeret együtt dolgozni. Emellett az a tény is fontos érv volt a maradása mellett, hogy a csapatot, a közösséget is megkedvelte. Az Érdnél első idényét töltő jobbszélső, Dávid-Azari Fruzsina a klubhonlapnak adott interjúban szintén kiemelte a jó közeget, amelyet megszeretett az elmúlt időszakban.

Csapatunk a hazai élvonalbeli kézilabda-bajnokságban húsz forduló után három győzelemmel és tizenhét vereséggel a tizenharmadik helyen áll.

Fotó: Érd Handball

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email