Földi Jánosné Marika néni és a férje, János, hetven feletti kisnyugdíjasok. Marika rákbeteg, otthon ápolja Jánost, aki átesett egy sztrókon. Albérletben laknak Érd határában. Nemigen mozdulnak ki: János általában fekszik, Marika pedig igyekszik havonta egyszer bevásárolni mindent, amire szükség van. Ha ki kell mozdulnia, egy szomszéd segít neki, mivel gyalog a buszmegálló egy órányira van – legalábbis egy ilyen idős embernek.
Mivel napjaikat otthon töltik, még nagyobb tragédia, hogy elfogyott a tűzifájuk. Ami kevéske van, az körülbelül két napra elég, ráadásul fel is kellene hasogatni, amire sem Marika, sem János nem képes.
„Itt a kályha, ezzel fűtök” – mutatja Marika a kis vaskályhát. Huszonöt négyzetméteres az egész ház, így egyetlen kályha kifűti a helyiségeket. A konyhában beszélgetünk, hogy ne ébresszük fel Jánost.
„Mindenem van, csak fára lenne szükségem – mutat körbe a konyhában Marika. – Minden nap főzök valamit – pörköltfélét, főzeléket, tésztát, leveseket, mindent, ami olcsó. A húsvétra is felkészültem: egybesült hús és leves lesz. Beosztom a nyugdíjat, látja, még gyümölcs is van. Akármilyen drága is a banán, megveszem a férjemnek, mert annyira szereti… Almát pedig egy támogató szervezettől kaptam. Nem lenne nekem semmi bajom, mindent megoldanék, ha a sajátomban lakhatnék…”
Nem éltek ők mindig ilyen nehezen, a nehézségek a hatvanas éveikben jöttek. Szép másfél szobás lakásuk volt a fővárosban. János 26 éven át taxizott, Marika vezető titkárnő volt. Vállalkozásba fogtak: a házuk pincéjében elviteles italmérést nyitottak, ment is az üzlet. Aztán, mint oly sokan, devizahitelt vettek fel, és nem bírták fizetni a részleteket. Elvitte a lakást, az autót. Mindent. Albérletről albérletre jártak.
„Egyik kínlódás a másik után, és csak ment a pénz” – sóhajt Marika. Kiköltöztek Érdre, de a ház, ahol jól érezték magukat, pár éve leégett. Nem az ő hibájukból.
Aztán Marika súlyos beteg lett, rákot diagnosztizáltak nála. Bár abból felépült, olyan súlyos műtéten esett át, hogy nehezen győzi a sok munkát. János is megbetegedett, Marika ápolja, vigyázza folyamatosan.
A kis nyugdíjukból ki kell fizetniük a még fennálló tartozás törlesztőrészletét és az albérletet, és most a lakhatásuk is veszélybe került: az albérletben április végéig maradhatnak csupán. A házaspár idős élete minden oldalról megrendült: az anyagi biztonság után az egészség lett oda, és most már a hajléktalanság is fenyegeti őket.
Marika már csupán egy dologra vágyik: hogy bekerülhessenek az érdi városi idősotthonba. „Köszönöm mindenkinek, aki ebben segített. Megjött a papír, hogy befogadták a kérelmünket, már csak pár orvosi vizsgálat van hátra. Remélem, nagyon remélem, hogy bekerülünk. Ha nem is egy szobában leszünk… de legalább valahol lakhatunk” – mondja könnyes szemmel Marika.
Rokonaik nincsenek? – kérdezem. Mint meséli, van egy lánya, akivel nagyon rég megromlott a kapcsolatuk. Egy évtizede külföldön él a lány is, az unokák is, nem hallottak egymás felől azóta. „Ez már így marad, nem szeretném bolygatni” – teszi hozzá, utalva arra: nem tud már több gondot, fájdalmat magára venni.
Marika és János mégsem áll egyedül a világban, Paróczai Zoltánné Mariann, az Emberi Hang Alapítvány kurátora támogatja őket, vagy ha ő nem tud valamit elintézni, a kapcsolatrendszerén keresztül szerez segítséget. Így kaptak többször is tűzifát, a téli vasárnapokon meleg ételt. Mariann most is segítene, de csak rönkfát tud szerezni, azt pedig nem tudja felhasogatni az idős asszony.
„János, szegény, annyira szereti a meleget, didereg, ha nem fűtök” – néz alvó férjére Marika.
Mikor kikísér, megcsodálom az ajtón a húsvéti díszt. „Még utoljára kitettem, gondoltam, a lelkemet megmelengetem vele” – mutat rá Marika.
Miután elbúcsúztunk, hosszan integetett utánam a kapuból.
Aki felhasogatott, használatra kész tüzelővel tudja segíteni Marikáékat akár csak pár napra is, az ÉrdMost facebook-oldalán vagy a szerkesztoseg@erdmediacentrum.hu oldalon jelezze, és megadjuk Marika elérhetőségét. Paróczai Zoltánné is köszönettel fogadja és továbbítja a felajánlásokat a 06(20)949-5744-es telefonszámon.
