etelosztas_1

Nem vágjuk el a köldökzsinórt ezután sem

etelosztas_1

Nem vágjuk el a köldökzsinórt ezután sem

A helyi egyházak és civilek vasárnapi melegétel osztása ma ugyan befejeződött, de a rászorulók ezután is számíthatnak a segítségre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Most már sok éves hagyomány, hogy az érdi egyházközösségek, civil szervezetek és magánszemélyek minden télen összefognak, hogy vasárnapról-vasárnapra melegétellel segítsék városunk legszegényebb lakóit.

Mint beszámoltunk róla, a mostani akciósorozat is már decemberben elindult és a szervezők egészen a mai napig minden vasárnap több száz adag étel szállítottak ki a szociálisan hátrányos helyzetű embereknek, családoknak.

Paróczai Zoltánné, a karitatív program koordinátora elmondta, mivel az akciónak ma vége, ezért ennek alkalmából minden résztvevőt meghívott az érdligeti Flamingó Kempingbe, hogy megköszönje nekik az elmúlt hónapok során nyújtott támogatásukat.

Egyúttal hozzátette, ha a gondoskodás ebben a formában most be is fejeződik, de továbbra is kapcsolatban maradnak a rászorulókkal, hogy segíteni tudjanak, ha szükséges.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email