fészek5

15 érdi gyermek álma teljesül hamarosan

fészek5

15 érdi gyermek álma teljesül hamarosan

Az érdi kocogók "összefutották" a pályázati önrészre valót.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Álmodj hintát, homokozót” jelmondattal dördült el a startpisztoly 2021 májusában az első jótékonysági futás kezdésekor. Résztvevői ahhoz a célhoz járultak hozzá, hogy a Fészek gyermekotthonba befogadott krízishelyzetbe került gyerekeknek legyen egy kis játszótér az udvaron.

Ugye milyen szerény cél? Mégis, csaknem két évbe telt „összefutni” a pályázati önrészre valót. Most azonban végre megvalósul az álom, épp mire Sándor, József és Benedek ideér zsákjában a meleggel. Csütörtökön megjelent egy munkagép az udvaron…

 

„Nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a biztonsági előírásoknak megfelelő játékok megvásárlása és beszerelése négymillió forint – mondta el az ÉrdFM-nek Nyitrai-Hell Szilvia, az átmeneti gyermekotthon vezetője. – De nem adtuk fel, így az adományozók és egy 3,5 millió forint értékű pályázat segítségével kialakíthatunk egy korszerű játszóudvart”.

A Fészek átmeneti gyermekotthonban telt ház van, 15 gyermeknek nyújt biztonságos menedéket. A jótékonysági akciókból összegyűlt több mint egymillió forintot az utolsó fillérig az otthon alap-felszerelésére költötték: egy részéből a kerítést sikerült felújítani, más részéből babakocsi-tárolót alakítottak ki.

A teljes interjút itt hallgathatják meg.

ÉrdFM/Szabó Beáta; Fotó: Érdmost archívum

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email