Több embert megharapott, autókat is megrongált a közelmúltban Érden egy fiatal amerikai staffordshire terrier keverék.
Az ebet ősszel fogadta örökbe a Bagoly utcában lakó idős házaspár. Kezdetben láncon tartották, később már szabadon kószálhatott a kutya, és a kerítésen kijutva az utcán embernek-autónak nekitámadt. (Az esetről korábban itt és itt írt az ÉrdMost.)
A Bagoly utca lakói több alkalommal is feljelentést tettek az ügyben. A hivatal munkatársai a hatósági ellenőrzés során megállapították, hogy nem megfelelő a kerítés állapota, a gazdit határozatban kötelezték, akadályozza meg a házőrző szökését. Ez nem történt meg, január 16-án kapták az újabb bejelentést, hogy a kutya ismét megharapott valakit.
Az Érdi Polgármesteri Hivatal az Érdi Járási Hivatallal közösen gyorsan megszervezte a kutya elszállítását, ám mindeközben gazdája lemondott a jószágról, és elhelyezte a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhelyen, ahol két hétig megfigyelik.
A menhely vezetője szerint „kiemelten kedves kutyáról van szó, az elmúlt napokban csak pozitív tapasztalataink vannak róla. Bár tudom, hogy embereket harapott meg, de ahogy most viselkedik, ezt nehéz elképzelni róla. Járok hozzá, etetem minden nap. Kedvesen bújik az emberhez, még csak nem is morgott rám.”
Az eset kapcsán kommentelők, kollégák, ismerősök között is akadt olyan, aki a kutya azonnali likvidálása mellett kardoskodott. Amikor ezzel szemben a gazda felelősségét hangsúlyoztam, volt, aki azzal esett nekem, hogyha az én gyerekemet harapta volna meg, bezzeg nem lennék ennyire empatikus a kutyával.
Az esetről megkérdeztem Korom Gábort, a megkerülhetetlen hazai kutyás szaktekintélyt, a Tükör Módszer alapítóját, akinek iskoláiban azt tanítják meg, hogyan válhatunk tudatos, felelős gazdivá.
Összefoglalom a lényeget. Gábor szerint is teljesen érthető a felháborodás, amikor egy sérelemért azonnal elégtételt akarunk venni, ugyanakkor hangsúlyozza, minden esemény sokkal összetettebb, mint amilyennek első látásra tűnik.
Mondhatjuk, hogy szankcionáljunk kutyákat, és csak kedves-bájos fajtákat tenyésszünk, fontos azonban tudni: nincs olyan, hogy kedves-bájos kutya.
A golden retriever kétség nélkül a cukiságlista dobogósa, Gábor a praxisában mégis többször találkozott olyan egyeddel, amely harapott, volt, amelyik egyenesen a gazdáját támadta meg. Olyan fajtáról beszélünk, amit nem jellemez a támadó viselkedés. Vagyis kizárólag a gazda inkompetenciájáról lehet szó.
Egy kutyát hibáztatni olyan, mintha az autónkat okolnánk, amikor nem rendeltetésszerűen működik.
Gábor meggyőződése szerint a kutyát nem szabad hibáztatni. Azt is megmondja, miért nem. Mert a kutya nem szuverén lény.
A kutya (canis lupus familiaris) evolúciójának hajnalán azt a „döntést” hozta, hogy saját fajfenntartását az emberre ruházza. Ez számos áldozattal járt a faj részéről. Ma nem rohangálhat szabadon, nem kergethet macskát, nem támadhat meg vélelmezhetően veszélyeztető lényeket, vagyis nem mindig élheti az ösztönéletét.
Viszont az emberrel alkotott szimbiózisnak köszönhetően rendkívül sikeres, Afrikától az Északi sarkig mindenhol jelen van. Ezt egyetlen más emlős faj sem tudja produkálni.
Van tehát a kutyának egy rendkívüli alkalmazkodó képessége, de mindig az embertől függ. Ez arra a kutyára is igaz, amelyiknek nincs gazdája, amelyik az emberi társadalom perifériáján él.
Ez a fajta becsatornázás minden emberre felelősséget ró. Arra is, aki nem tart kutyát. Tehát nincs olyan, hogy kutyás és nem kutyás. Miért? Mert az őseink hozták ezt a döntést, ők vették magukra ezt a felelősséget, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megtanuljunk a kutyáról kellőképpen gondoskodni.
Egyébként rendkívül jól állunk ebben, magyarázza Gábor. Hihetetlen számban tartanak Magyarországon kutyát, ehhez képest elenyésző számú kutyatámadással találkozunk. (Persze ez nem vigasztalja azt, aki kutyatámadás áldozata volt.)
Sokkal több kárt okozunk nap mint nap a járművezetéssel, mint a kutyatartással. Ez természetesen nem mentesíti azokat a felelőtlen kutyatartókat, akik méltatlan módon tartják az állatokat, de mint társadalmi tendencia, egyértelműen ki lehet jelenteni, amellett, hogy sajnálatos módon olykor fajokat pusztítunk ki, az emberiség legnagyobb sikertörténete, hogy egy állattal ilyen harmóniában tud élni.
Gábor ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy egy staffordshire terrier (és fajtatársai) tartása kiemelt felelősséggel jár. Nagyon jó családi kutyák, mert alacsony a védőösztönös megnyilvánulásuk, de a nem megfelelő tartási körülmények, lásd a jelen esetet, komoly problémákat generálhatnak.
Ezért annak, aki ilyen kutya tartására szánja el magát (vagy már meg is történt) Gábor azt javasolja, keresse fel a legközelebbi szakszerű kutyaiskolát, és legalább szaktanácsot kérjen egy számára hitelesnek tűnő oktatótól (milyenek a kutya tulajdonságai, ő mennyire tudja ezeket kontrollálni, hol fordulhat elő esetleg veszélyeztetés?).
És ha az oktató azt mondja neki, hogy nem elégséges, nem megbízható ebben a viszonyban az ő tekintélye, irányítási képessége, akkor szakszerű oktatási programmal elejét lehet venni későbbi gondoknak.
A prioritási sorrendben természetesen a legelső lépés, hogy azt a bizonyos kerítést rendbe kell rakni, és amíg nincs tökéletesen biztonságos kerítés, addig egy ilyen kutya nem maradhat felügyelet nélkül.