nav_0

Indul az idei adószezon

nav_0

Indul az idei adószezon

Összefoglaltuk, amit az szja-bevallásról tudni kell, illetve érdemes.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már elérhető a 22SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület – tájékoztatta az ÉrdMostot hírlevelében a NAV.

Azok, akik maguk készítenék el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról érhető el.

Az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be a bevallását.

A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA-oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán.

Az érdi ügyfélszolgálat elérhetőségeit és nyitvatartását itt találja.

Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.

A bevallás kitöltése jóval egyszerűbb, ha a NAV szja-bevallási tervezetét veszik alapul, ami nem csak magánszemélyeknek készül.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készül tervezet, de esetükben ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a tavaly szerzett jövedelmek adataival.

Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2023. május 22.

Bárki, aki KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezik, március 15-étől megnézheti saját adóbevallási tervezetét az eSZJA-oldalon.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:

  • SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,
  • az eSZJA-oldalon elérhető webűrlapon,
  • levélben,
  • a BEVTERVK formanyomtatványon,
  • telefonon, a 1819-es hívószámon,
  • személyesen, az ügyfélszolgálatokon.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.

A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje 2023. május 22.

 

 

 

Forrás: NAV, fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email