magyarokerdivasara_220518_DomonkosBalint

Ütős lesz a szombati vásár, a vendégeké lesz Érd főtere

magyarokerdivasara_220518_DomonkosBalint

Ütős lesz a szombati vásár, a vendégeké lesz Érd főtere

A kézműves terméktől a házi készítésű finomságig minden kapható lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nagy vásári forgatagra lehet számítani október 8-án szombaton az érdi városháza előtti téren. A délelőtt 9-kor kezdődő és 16 óráig tartó eseményen nagyon sok árus lesz. Venzcel Ilona szervező kiemelte, hatalmas választékkal várják az érdeklődőket. A vásárnak mindig az az alapvető célja, hogy népszerűsítsék a magyar terméket, így minden árus eredeti, hamisítatlan magyar portékával érkezik.

Ott lesznek a kézműves termékeket kínáló árusok, valamint kenyeresek, sajtosok, na  és a húsosok is

– hangsúlyozta a szervező.

A széles kínálatban például rongyszőnyegeket is lehet majd találni, a kosárfonók mellett az egyik árus pedig saját készítésű szőttesekből gyártott konyharuhákat, asztalterítőket árul majd.

Aki a helyszínen megéhezik, azt a hagyományos finomságokkal várják. A kürtőskalács és a lángos is elmaradhatatlan része a vásárnak. Venczel Ilona elárulta, hogy akad, aki töki pompossal is készül, amit hagyományos módon, régi sparhelten, vasalóval készít el.

A rendezvény családbarát, hiszen amíg a szülők vásárolnak, addig a gyerekek a népi fajátszótéren számtalan hagyományos játékot kipróbálhatnak. Így lesz minikonyha, amit a kicsik nagyon imádnak, és ha az időjárás engedi, ezt is ki lehet majd próbálni.

Természetesen a hagyományoknak megfelelően programokkal is készülnek a hétvégén. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai is kint lesz a rendezvényen és a kicsiknek programot tartanak. Koncert is lesz a nap folyamán, Szigeti Eszter és Varga Zoltán közös produkcióját hallgathatják meg a vásárba érkezők.

Az Érdi Kertbarátkör is képviselteti magát a rendezvényen. A kerttel kapcsolatban számos hasznos információt lehet tőlük megtudni, ráadásul az érdeklődők elvihető növényekkel térhetnek majd haza.

fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email