22_03_29_erdmost_nincskep

Törökbálinton is lesz gyereknap

22_03_29_erdmost_nincskep

Törökbálinton is lesz gyereknap

Május 29-én 14 és 18 óra között a Munkácsy Mihály Művelődési Házban színes programokkal várják a gyermekeket és szüleiket a törökbálinti városi gyereknapra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

15 órától Ilók és Mihók a győri Vaskakas Bábszínház tart előadást, majd 16.30-tól a Góbé Zenekar ad gyermekkkoncertet, 17.30-tól pedig Medvés – a Szárnyas Sárkányok Gólyalábas Társulat tart előadást, de egész délután népi fajátékokkal, egérparádéval, körhintával, ugrálóvárral, mini focipályával, kézműves sátorral, társasjáték kuckóval, óriási buborékkal, arcfestéssel, büfével, mini vásárral és a Kandika Színház Bábakukucs előadásával várják az érdeklődőket.

forrás: facebook.com/muvhaz/

Május 28-án, szombaton már 9.30-tól várja a gyermekeket és szüleiket a Szepes Gyula Művelődési Központ a Magyar Földrajzi Múzeumban tartott gyermeknapra, ahol 18 óráig számos színes programon vehetnek részt a legkisebbek.

Wolf Katalin, a Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatója, a Mini Muri a kertben című városi gyermeknap szervezője az Érd FM 101.3-nak elmondta, azért esett a választásuk a május 28-i napra, hogy a gyermekek és a családok május 29-én is ellátogassanak a környező települések rendezvényeire.

A részletes program:

  • 9.30 kapunyitás
  • 10.00 Jp táncbemutató
  • 10.30 Ládafia bábszínház – Viadal
  • 11.30 Csiga duó koncert
  • 12.30 Hulahoppbemutató Shneller Szilvia vezetésével
  • 13.00 Masters táncbemutató
  • 13.45 Bűvészshow
  • 14.30 MeseMag – Cirkuszi mese előadás a Simorág társulattal
  • 15.30 A Musical Akadémia előadása
  • 16.00 Masni és Pocó gyerekkoncert Mihályi Rékával
  • 17.15 Hahó gyerekkoncert
  • Interaktív programok: ládavasút, ökolabirintus, kezes/lábas – biciklis játékok, arcestés, kézműveskedés.

Szintén május 28-án, szombaton 14 és 18 óra között a Hargitai utcai Bóbita játszótérre és környékére várja az érdeklődőket az Érdnyugat Egyesület. Lesz többek között meseolvasás, aszfaltrajz verseny, perecevő verseny és kötélhúzás is, illetve a napot egy minidiszkó zárja, de lesz kézműveskedés is, amikor zoknikból gyárthatnak manókat a gyermekek, de a szervezők azt kérik, a résztvevők zoknikat is hozzanak magukkal. Kitértek arra is, hogy várják önkéntesek jelentkezését a kézműves programok vezetéséhez, az ugrálóvár mellé, illetve az aszfaltrajz versenyhez.

További részletek ide kattintva!

  1. május 29-én Tárnokon, Diósdon és Simonpusztán is számos izgalmas programmal várják a gyermekeket.

Tárnokon az Egészségház parkolójában 10 és 16 óra között rendez programokat a Tárnoki Közösségi Színtér. 10 órától légvárakkal, fa játszóparkkal, minigolffal, bohóccal, buborékfocival és aszfaltrajzolással várják a gyermekeket, akik 10 és 12 óra között egy rendőrautót is kipróbálhatnak. 10.30 és 11.15. között Hajnal Máté ad interaktív bűvészshowt, 11.30 és 15 óra között pedig csillámtetoválásokat kérhetnek a gyermekek, 12 és 15 óra között pedig buborékfújót kapnak ajándékba. 15 órától pedig habpartyt tartanak. A gyermeknapon a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, a Nita Dekor, Kövesi Liza, Hazafi Gál Zsuzsanna „Legótábor”, a Mancs a kézben Egyesület és a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete állít standot.

Diósdon május 29-én 14 órától a Gárdonyi kertbe várják a családokat, ahol a színpadon Zizi bohóc, a Napvirág zenekar, a MASZK bábszínház és Pomázi Zoltán szórakoztatja a kicsiket és nagyokat. Lesz hófánk, ugrálóvár, tűzoltóautó, rendőrmotor, traktor, elektromos kisautók.

Simonpusztán, a Nemzeti Lovaskultúra Központban pedig 11 órakor kezdődnek a programok. Lesz kézműves vásár és foglalkozás, kisállat simogató, népi játszótér hagyományos népi fajátékokkal, sétakocsikázás, sétalovagoltatás, istállólátogatással egybekötött interaktív bemutató, gyerekeknek mókás lovaglás, lovastorna, lovasoktatási nyílt nap, simonpusztai betyárkodás, játékos ügyességi családi vetélkedő és lovasbemutató is. 16 óra és 17 óra között rendezik meg a Simonpuszta szépe ló szépségversenyt, amely után 17.30-tól pedig A gonosz mostoha című családi mesemusicalt adja elő a Magyar Történelmi Színház és a Magyarock Dalszínház.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email