Fotó: Draskovics Ádám

„Nem érzem jól magam, de megszoktam, hogy ilyen országban élek”

Fotó: Draskovics Ádám

„Nem érzem jól magam, de megszoktam, hogy ilyen országban élek”

Hogyan érinti, hogy csak nem sikerült eljutni A-ból, ahol minden pocsék, B-be, ahol meg ott a mennyország. Ezt kérdeztük Lovasi Andrástól legújabb albumának egyik dalára utalva.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A B pont utáni vágyakozásaink persze nem csupán politikai természetűek, mindenesetre most sokaknak ez az áthallás szűrődik be, ezzel indítottuk tehát közérzeti beszélgetésünket a zenésszel abból az alkalomból, hogy Kiscsillag zenekarával fellép az Érdi Pikniken. 

Hogyan viselte, hogy marad a Fidesz kétharmad? Most megint az van, ahogy elénekelte régen a Hang és fény című dalban: „egy leszedált ország tapsolgat a szarnak”?

Amikor ezt írtam, 2001-ben, még voltak illúzióim a média működésével kapcsolatosan, de már látszottak a kereskedelmi tévézés, majd az online közösségi média „eredményei”. 1998 körül kezdődött az a ma is látható törekvés, hogy kiszolgálják az emberek zsigeri ösztöneit, agytörzsi alapfunkcióik bizsergését – amire mi anno a tanárainktól általában azt hallottuk, hogy „nem csinálunk ilyet, mégse vagyunk állatok”. Kiderült, hogyha nem is vagyunk azok, de egyre műveletlenebbek igen, kiszolgáltatva így mindenféle blöffnek, giccsnek, egyéb hitványságoknak. Ezt a nemzedékeken át tapasztalható hanyatlást a politika nyilván jól tudja használni a maga céljaira, hiszen az ebben felnövekvő nemzedékeket a saját véleménybuborékukban tartva könnyű megvezetni. Orbánék nagy találmánya, hogy identitást adtak az egyébként tényleg sajátos kelet-közép európai létezésformának. Beemelték a nemzeti karakterbe, „kurucosnak”, „zsiványnak” kezdték láttatni a lassan száz éve túlélő üzemmódban ügyeskedő késő kádárkori mentalitást.

Eredetileg „vidéki” emberként talán jobban érti, hogyan tudott az országban a Fidesz ilyen erős gyökereket ereszteni?

Szívemben én mindig vidéki maradok, bár az időm nagyobb részét ma már a fővárosban vagy a közelében töltöm. Az ismerőseim nagy része szintén első generációs fővárosi – akárcsak a Fidesz vezérkara: jórészt a vidéki pártelit leszármazottai. Nem lepődtem meg a Fidesz győzelmén, a kétharmadon viszont igen, és nem örültem neki, mert az senkinek nem jó, ha egy elit kénye-kedve szerint uralkodhat 16 éven keresztül. A korlátok nélküli hatalom torzítja a személyiséget. Putyin is értelmes csávó volt, de 22 éve van hatalmon, és mostanra jutott el odáig, hogy tízezrek vére tapad a kezéhez. Akik jól érzik magukat az orbánista rendszerben, hát tegyék. Én nem érzem jól magam, de megszoktam, hogy ilyen országban élek, hogy visszatértek a kádár-kori portásország reflexei és félelmei. Sokszor látni, hogy a helyi hatalmasságok még túl is lihegik a megfelelést a NER direktíváinak. Ami pedig a „népet” illeti, hát nem sikerült  tömegesen eljutni az általános műveltség és eligazodási képesség olyan fokáig, hogy a manipulált információkból kihámozzák a sorok közül a lényeget. Az irányt akarják hallani, hogy akkor merre kell menni, mondja meg a főnök! Most a „felfelé” és az „előre” közül az utóbbit választották. A felfelé majd a feltámadáskor jön divatba, gondolom. Egyre nagyobb tömegek választanak hiedelmek, hallomások és félelmek alapján. Mint az őskorban. Bár akkor legalább a természeti törvények szabálykövetésre tanították az embert, most viszont attól is el akarunk szakadni. Sokan azt szeretnék, ha minden szépen le lenne betonozva, és nem kéne elviselni, hogy csípnek a szúnyogok, és pókok meg egyéb rusnya állatok mászkálnak. Ha még a csirkemell is kocka alakú lenne, és nem emlékeztetne állatra, amit meg kellett ölni, az lenne csak igazán komfortos. Nagyjából 2001-ig tartott a barátságos arcú globalizáció, addig lehetett néhány évünk abban a hiszemben, hogy a világ egyre jobb hely lesz egyre több ember számára. Ám a civilizáció hiába hozta el sok helyen a középosztály felemelkedését, a fogyasztás élvezete egyre kevesebbet nyom a mérleg egyik serpenyőjében, mert a másikat járványok, háborúk, politikai vircsaftok húzzák le. Az emberek pedig egyre jobban ki vannak szolgáltatva a „főnököknek”, és a legvadabb elméleteket is hatékonyan le lehet tolni a torkukon. Magyarországon ma nem kevesen elhiszik, hogy az ukránok tulajdonképpen saját magukat ölik.

Lo
Lovasi András (Fotó: Draskovics Ádám)

Eleve esélytelennek érezte a kormányváltás lehetőségét?

Mégis miben lehetett bízni? Az ellenzékben is működött a kontraszelekció: kevés a váteszi lendület és sok a megélhetési bűnöző, akinek nem jutott eszébe jobb elfoglaltság a politikánál. Ráadásul most össze kellett fogniuk ahhoz, hogy úgy érezzék, labdába tudnak rúgni. Ebből totális kommunikációs zűrzavar lett. Jött Márki-Zay Péter és megnyerte az előválasztást – az ellenzék ellenzékeként. Utána föl kellett vállalnia az ellenzék vállalhatatlan figuráit is, ettől rögtön úgy kezdett beszélni, mintha kiherélték volna. Mindeközben a Fidesz ki tudja hány száz meg ezer milliárdot osztogatott szét, aztán pár hónapra felvásárolta az összes felületet, ami még nem volt az övé, és ment a karaktergyilkolás. Hogy hazudtak éjjel-nappal? Megszoktuk. Romlottak, cinikusak, gátlástalanok? De menő! Akár a gengszter repperek – csak a politikusoknak nincs annyi tetkójuk. A vak is látja, hogy a mi kutyánk kölykei.

Mennyire veszik el a kedvét a történtek attól, hogy dalokat írjon? Hiszen ha régen is a szarnak tapsolgattak, meg most is, minek bármit is mondani?

Én is eléggé unom ezt a témát, csak hát olyan generáció tagja vagyok, amely épp a rendszerváltáskor vágott neki a felnőttkornak. Egy ideig úgy tűnt, jobb viszonyok közt fogom az életet leélni, nagyobb szabadságfokkal, mint amilyenbe beleszülettem. Most inkább úgy tűnik, nagyjából úgy fogom befejezni, ahogyan elkezdtem. A különbség csak annyi, hogy más ideológiával van leöntve a rendszer:  az ateista kommunizmust behelyettesítették a politikai kereszténységgel, mindkettő lufi, ami szerintem azok számára is nyilvánvaló, akik magasba eregetik.

A keserűségéből úgy hallom ki, mégsem tud ezekre úgy tekinteni – ahogyan az egyik interjúban fogalmazott -, akár a környezeti tényezőkre, vagy mint az aszályra vagy a szélviharra, tehát, hogy „hát ez van”?

Minél többet beszélek róla, annál inkább magam alatt vágom a fát. Sokan azt gondolták az én műfajom képviselői közt – de általában a kulturális és a tudományos életben is -, hogy „ha nem pofázok, nem ér utol a baj”. Csakhogy legtöbbször eljön az a pillanat, amikor egyszer csak a falhoz szorulunk, és akkor muszáj megszólalni. A választások előtt sokan kiálltak a tanárok vagy akár a saját civil életük normalitása mellett. Most majd megint csend lesz, nehogy elmaradjanak a fesztiválra, falunapra szóló meghívások. Majd mindenki jó pofát vág és próbálja kibekkelni, ahogyan Antal József a Kádár-rendszert. Nyilván nem fog sikerülni, hiszen látjuk a giccskultúra terjedését, akár abban is, hogy a rendszer immár nem a „magasművésznek” kikiáltott Ákossal reklámozta magát, hanem Kis Grofóval. Úgy megy egyre lefelé minden, ahogy annak idején a kereskedelmi rádiókban, hisz az egyre igénytelenebb közönségnek alá kell menni. A rövidtávra koncentráló politikának nem érdeke emelni az igényszintet, javítani egy ország ízlésén, kulturális attitűdjein. Engem legjobban az zavar, hogy sokan egyáltalán nem akarják érteni maguk körül a világot, és a legegyszerűbb gyermeki kérdéseket sem teszik föl.

Úgy tűnik, azért mégsem tart merev politikai határvonalakat: meglepően pozitívan nyilatkozott például az új „kultúrstratéga”, Demeter Szilárd zenei törekvéseiről. Hisz abban, hogy állhat valaki egy kulturálisan – mondjuk úgy – problémás oldalon, kezében tartva a kultúra támogatásának monopóliumát, és akarhat közben jót? 

Demeter Szilárd olyan programmal állt elő, amit a mi szakmánk dolgozott ki évek alatt, és kapott a megvalósítására egy csomó pénzt. Erre azt mondom, hogy hát nem a legszimpatikusabb társaságból jött ugyan, de lássuk, mit akar. Amikor Ángyán József lett a mezőgazdasági államtitkár, örültem, mert nagyszerű elképzeléseket olvastam tőle az agrárgazdaságról. Orbán támogatta is, egészen addig, amíg a NER-földbirtokosok útjába nem került. Onnantól félreállították. Itt annyiból más a helyzet, hogy a popzenének nincs ekkora gazdasági súlya, nem ezen múlik a magyar vidék jövője, itt nem tolonganak az oligarchák, hogy bekebelezzék. A lényeges infrastrukturális elemeit már elfoglalták 2012-16 között. Nekik ez bokréta a kalapjukon.

Fotó: Draskovics Ádám

Egyébként hová megy, és hová nem megy el koncertezni?

Nehéz kérdés volt anno, hogy hol húzzuk meg a határt. Elmegyünk-e a Volt Fesztiválra, amit százmilliókkal támogat a NER, és két koncert között régi Orbán-beszédet játszanak be videón, de nem megyünk el Tusványosra, ami az itthoni közvélemény szemében maga a narancsorgia, viszont ilyesmi nem történik? Szóval, ha valaki nagyon következetesen underground és ellenzéki, az két hónap alatt 50 fős pincékben fogja találni magát. Elmegyek mindenhová, ahol normális körülmények között elmondhatom a saját mondókámat, ahol nem húznak föl mögém olyan molinót, és nem vetítenek ki olyan üzenet, amivel nem tudok azonosulni. De állami rendezvényekre már kb. 20 éve nem megyünk, és oda se, ahol meg akarják mondani, milyen számokat játszhatunk.

Volt ilyen?

Persze előfordult. Most nemrég is azt mondták egy budai helyszínen, hogy nem léphetek föl a saját műsorommal, csak közreműködőként – tehát például a Budapest Bárral –, mert politikai tartalmakat jelenítek meg a színpadon. Ami egyébként nem igaz.

A Grand Hotel Halmahera című új albumán azért felbukkannak Mészáros Lőrincek meg Borkaik…

Talán tabu kimondani ezeket a neveket? Nem minősítettem én őket.

A két szekértábor egyikének biztosan nem tetszik. Nyilván a rajongói közt vannak ilyenek is, meg olyanok is?

Voltak. Azért én is találkozom olyan hangokkal, hogy „hát igen, a zenéden nőttem föl, de most már te ilyen meg olyan lettél”. A politika alapvetően a közügyekről szól, vagyis a köz ügyeiről. A politika nem egy elit privilégiuma, bárki belepofázhat. Én nem is próbáltam csendben maradni, tehát nyilván behúztak az „ellenség” kategóriába. Vannak az én szakmámban is, akik kizárólag a szeretetről és a környezetvédelemről nyilvánítanak véleményt, mint a szépségkirálynők, mert tudják, hogy azzal lehet maximalizálni a nézőszámot, ha minél kevesebb embert haragítanak magukra.

Azt mondta korábban, ahogy öregszik, hajlamos a saját feje után menni – talán ennek jele a Grand Hotel Halmahera? Ezen kívül rocksztárkodik is, ott van a Budapest Bár, illetve penget régi húrokat is a Kispállal való összeborulással. Ez mind szívesen vállalt szerep, vagy ezek egy része a közönségnek tett gesztus?

Azt hogy éppen milyen zászló alatt hajózik az ember, végül is majdnem mindegy. Hajózni szükséges. Amit mit csinálunk, annak egy része iparművészet, egy része önmegvalósítás. A népzenészek úgy mondják: „játszunk, mert megfogadtak bennünket”. Lehet, hogy aznap nincs kedvem épp azt a dalt elénekelni, de mivel tudom, hogy az emberek szeretnék, eléneklem. Már csak a körülmények sem engednék, hogy úgy tekintsek magamra, mint „nagy független” művészre. Ezért azt mondom: itt élek, ezen a féltekén, és az szerez nekem örömet, ha az emberek jól érzik magukat a koncertjeimen. Ami a Grand Hotelt illeti, talán el sem készül – vagy nem így -, ha nincs a Covid. Volt két ilyen évünk, ráértem. Nálam nincsen ilyen, hogy van, amit szívesen csinálok, mást meg nem, és a nem szívesen csinált dolgokkal sikeresebb vagyok. Ugyanolyan jó szívvel vagyok jelen a Kiscsillagban, a szólólemezemen és a Budapest Bárral, vagy mondjuk a Csík zenekarral egy színpadon.

Együtt öregszik önnel a közönsége?

Ez helyszíntől, időponttól és sok egyéb dologtól függ. Sokáig az volt, hogy mi öregedtünk, a közönség meg fiatalodott, új és új generációk jelentek meg a koncertjeinken. Mondjuk, míg rendszeresen játszotta a dalainkat a Petőfi Rádió. Azóta, hogy ez nincs, a népszerűségünk stagnál, Covid idején csökken. A mostani fiatalok nagy részének nem vagyunk trendik, de szerintem ez helyénvaló, nagyobb baj lenne, ha nem jönnének a fiatal előadók, de szerencsére jönnek, és tényleg jók is jönnek. A mi követőink meg inkább a mainstream kultúrán kívüli forrásokból kerülnek ki.

Nem lepi meg, hogy a Budapest Bár rajongói közt milyen sok a fiatal?

Nem, hiszen, ahogy annak idején mi felfedeztük, hogy ezek jó dalok – miközben abban a kulturális közegben, amelyben mozogtunk, ciki volt operett és vidéki haknikultúrára hajazó dolgokat hallgatni –, úgy kiderült, hogy kiállták az idők próbáját, és fontos darabjai a magyar dalkultúrának. Amikor Kiss Tibivel, Szűcs Krisztiánnal csináltunk még a Bár előtt közös heppeningeket, ahol ezeket játszottuk, az jó mulatságnak, kirándulásnak, poénnak tűnt. Így amikor megkeresett minket Gáncs Andrea a Budapest Bár ötletével, nyitott kapukra talált. Aztán kiderült, hogy ez nem csak egy lemez lesz. A sikeres dolgok ilyenek, hogy benne van valami a levegőben, és egyszer csak valaki veszi a bátorságot és nekiáll formába önteni.

Fogunk hallani a szólólemezéről is az Érdi Pikniken?

Nem, hiszen Kiscsillag koncert lesz.

Mihalicz Csilla

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email