erdkorbe_2022

Itt az Érd Körbe útvonala!

erdkorbe_2022

Itt az Érd Körbe útvonala!

2022. április 24-én, 10 órakor Érd főteréről indul el az idén fennállása huszadik évfordulóját ünneplő városkerülő kerékpáros túra, az Érd Körbe, melynek szervezői most közzétették a túrák pontos útvonalait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, végül a főtérről indul az idén 20 éves Érd Körbe, hiszen a városkerülő túra mellett a szervezők számos színes programmal készülnek a jeles eseményre a városközpontba. Ennek részleteiről ide kattintva olvashat!

Mint ismert, ezúttal négy távon tekerhetjük körbe a várost, hiszen ezúttal lesz egy egykilométeres kör a miniknek, amellyel a városközpontban tekereghetnek.

A szervezők azt kérik, aki nem tudna eljönni a kerékpáros túrára, az is figyelje, merre halad a mezőny és ha teheti, jöjjön ki és bíztassa a bringásokat, az autósoktól és a buszon közlekedőktől pedig megértést és türelmet kérnek a szervezők.

Minik köre (kb. 1 km)
Érd Főtér – Budai út – Stop Shop körforgalom – Béke tér – (kis kör vége, gyerekek Múzeum sétányon vissza a Főtérre)
Az 1 kilométeres útvonal (forrás: Érd Körbe Egyesület)

A családi, 15 kilométeres kör a minik körének folytatása, egyben a 30 kilométeres útvonal része, csupán annyi különbséggel, hogy a rövidebb távot választók az Alsó utcától a főtér felé, a hosszabb útvonalon végitekerők pedig a Katalin utca felé haladnak.

15 és 30 kilométeres kör
Érd Főtér – Budai út – Stop Shop körforgalom – Béke tér – Diósdi úti aluljáró – Aba utca – Szegfű utca (rövid pihenő) – Porcsinrózsa utca – vasúti gyalogos aluljáró – Visó utca – Zápor utca – Tétényi utca – Papi földek Városliget (pihenő WC) -Tétényi utca – Tétényliget aluljáró – Tétényi utca – Árva utca – Apály utca – Aranyos utca – Duna utca -Budafoki út – Budai út – Erika utca – Eszter utca – Éva utca – Kornélia utca – Erzsébet utca – Teréz utca – Alsó utca – /// 15 kilométeres kör vége, Fő tér /// 30 kilométeres kör folytatása: Katalin utca – Ilona utca – Ercsi út – Jegyző utca – Tanácsos utca – Aréna (rövid pihenő) – Velencei út – Elöljáró utca – Szent István híd – Kossuth Lajos utca – Munkácsy utca – Tárnoki út – Körmöci utca – Tátra utca – Késmárki utca – Kalotaszegi utca – Törcsvári utca – Drégelyi utca – Szendrői utca – Sóskúti utca – Gépész utca – Interspar parkoló (pihenő WC) – Gépész utca – Sóskúti utca –Bajcsy-Zsilinszky út – Narancsfa utca – Szilfa utca – Rekettye utca – Alsóerdősor utca – Bükkfa utca – Borbolya utca – Siller utca – Otelló utca – Ürmös utca – Tárnoki út – Csaba utca – Diósdi út – Béke tér – Múzeum sétány – Fő tér.
A 15 kilométeres útvonal (forrás: Érd Körbe Egyesület)
A 30 kilométeres útvonal (forrás: Érd Körbe Egyesület)

Ezúttal is megtartják a 60 kilométeres Sólyom Lajos emlékkört, ahová inkább az országúti, gyors tempójú bringásokat várják. Ez az útvonal elhagyja Érd városát.

Sólyom Lajos Emlékkör, 60 km
Érd, Fő tér – Budai út – Budapest, Nagytétényi út – Angeli utca – Diósd, Tétényi utca – Szabadság utca – Törökbálint, Diósdi út – Géza fejedelem utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Tó utca – Biatorbágy – Mészárosok útja – 1-es országút – Szabadság út – Szent István utca – Herceghalom, Háromrózsa – Botpuszta – Boti út  – Etyek, Kossuth Lajos utca – Alcsúti út – (pihenő, forduló) – Alcsúti út – Kossuth Lajos utca – Biai út – Biatorbágy, Uray Géza út – Sóskúti út –  Sóskút, Biai út – Petőfi Sándor utca – Tárnok, Sóskúti utca – Zámori út – Fehérvári út – Velencei út – Szabadság tér – Érd, Fő tér
A 60 kilométeres Sólyom Lajos Emlékkör (forrás: Érd Körbe Egyesület)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email