csapokyra_220412

Női kézi: francia bajnok kapussal erősített az ÉRD

csapokyra_220412

Női kézi: francia bajnok kapussal erősített az ÉRD

Hivatalos honlapján jelentette be az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata, hogy a következő szezontól Horváth Roland együttesét erősíti a DVSC-SCHAEFFLER-től távozó 28 éves kapus, Csapó Kyra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az 1993-as születésű, Dunaújvárosban nevelkedő Csapó Kyra aa 2017/18-as idényben igazolt a francia Metz együtteséhez, mellyel két bajnoki címet szerzett, majd a DKKA-hoz való visszatérése után az elmúlt két szezonban a DVSC-t erősítette.

“Mindenképpen közelebb szerettem volna kerülni a családomhoz, a szeretteimhez, ezért gondolkodtam Budapest környékében. Ekkor jött a lehetőség, hogy Érdre tudok menni. Nagyon várom már, egyelőre pedig szurkolok a csapatnak, hogy sikerüljön kiharcolni a bennmaradást”

– nyilatkozta a handballerd.hu-nak a 28 éves kapus, hozzátéve, ismeri a csapatot és több játékossal jó viszonyban van és megítélése szerint egy stabil csapattal a középmezőny elérése is reális célja lehet az ÉRD-nek a következő szezonban.

Az ÉRD korábban bejelentette, hogy Horváth Roland vezetőedző, Csáki Lilla, Kiss Dorottya Zsófia, Kóka Mariann, Kopecz Barbara, Kántor Kamilla, Landi Gabriella, Mód Noémi, Paróczy Sára és Sztankovics Réka is a klubot erősíti a következő idényben, míg egyelőre az MTK-hoz távozó Szabó Kitti távozásáról számoltak be.

kiemelt kép forrása: handballerd.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email