210929_erd_fkc_4

Női kézi: a dobogóst fogadja az ÉRD

210929_erd_fkc_4

Női kézi: a dobogóst fogadja az ÉRD

Március 31-én, 18 órától a tabella harmadik helyén álló DVSC SCHAEFFLER-t látja vendégül az ÉRD Arénában az ÉRD a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem vár könnyű feladat Horváth Roland lányaira, akik a Győr elleni vereség mellett az Alba Fehérvár, az MTK és legutóbb a Dunaújváros ellen is pont nélkül maradtak, pedig mindhárom esetben kifejezetten szoros mérkőzést vívtak a riválisokkal.

Az ÉRD az idei szezonban eddig nem tudott bravúrt szállítani, hiszen eddigi négy győzelmét hazai pályán az Alba Fehérvár és a Szombathely, idegenben pedig a Vasas és a Budaörs elleni sikerrel hozta össze, így nyolc pontjával jelenleg a tabella tizenkettedik helyén áll. Az előtte álló Budaörs előnye négy pont, miközben a mögötte álló Vasas hátránya csak kettő. Igaz, Kopecz Barbaráék a hátralévő hat fordulóban még a budaörsiekkel, az angyalföldiekkel és a szombathelyiekkel is összecsapnak.

Ezzel szemben a DVSC kényelmes pozícióban van a bajnoki bronzérem megszerzéséért vívott küzdelemben, hiszen a második helyezett FTC négy ponttal gyűjtött többet a hajdúságiaknál, akik viszont hat ponttal előzik meg a negyedik helyen álló Vácot.

Szilágyi Zoltán együttese tizenkilenc mérkőzéséből csupán négyet veszített el, miután az FTC-től kétszer kapott ki, de az MTK és a Győr vendégeként is vereséget szenvedett, miközben a közvetlen riválisok közül a Vácot és a Mosonmagyaróvárt oda-vissza legyőzte és Siófokról is elhozta a két pontot.

Az ÉRD és a DVSC eddig 28-szor találkozott egymással, ebből 25-ször az NB I-ben, háromszor a Magyar Kupában. Az ÉRD tizenötször, a Loki tizenegyszer örülhetett a győzelemnek két debreceni döntetlen mellett. Érdről viszont csak háromszor tudtak pontokkal távozni a hajdúságiak, hiszen a tizennégy érdi összecsapásból tizenegyet a hazaiak nyertek.

A DVSC erejét mutatja a házi góllövőlista szorossága, hiszen bár Vámos Petra 69 góljával kicsit meglépett a társaktól, de Karina Jezsikava is már 61-szer, Planéta Szimonetta pedig 58-szor volt eredményes. Bár utánuk nagyobb űr tátong, a Loki hét játékosa is már elérte a harminc dobott gólt a szezonban és további hárman húsz felett járnak.

Ezzel szemben az ÉRD-nél Kopecz Barbara növelte előnyét és már csak két gólra van a bűvös százgólos határtól, őt pedig 91 találattal követi Szabó Kitti, akire szépen tapad a 86-szor eredményes – éppen Debrecenből kölcsönben lévő – Alexandra Vukajlovics, de Horváth Rolandéknál már csak négy játékos jár legalább húsz gólnál a szezonban.

A március 31-én, 18 órától kezdődő ÉRD–DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Őri Erika és Pozdena Erika vezetik.

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
03.31., 18.00: 
ÉRD–DVSC SCHAEFFLER

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email