Miért lettél horgász és horgászfilm-készítő?
A természettel való eggyé válás vonzott elsősorban, mindig is erről szerettem volna az embereknek beszélni a filmjeimmel. A horgászok közt is sokan vannak, akik elszakadtak a természettől. Úgy járnak a természetbe, hogy semmi közük nincs hozzá. Az első kérdésük, amikor horgászhelyet keresnek, hogy oda lehet-e állni autóval a partra. A hallal való találkozásnál lényegesebb, hogy kinek milyen csili-vili cucca van, és mekkora halat fogott.

Azért a zsákmányejtés öröme még megvan, hogy megküzdöttem a hallal, mint az öreg halász Hemingway kisregényében?
Igen, de amikor ez az ösztönvezérelt vágyakozásom beteljesült, elbüszkélkedtem vele, onnantól már csak a saját rekordjaimat döntögethetem, boldogabb nem leszek tőle. A mai horgásznak nem elég, hogy annyi halat fogjon, amennyi a családjának kell.

Mit kellene tennie, ha teljesítette a tervet? 
A filmjeimben épp azt akartam megmutatni, hogy mennyi mindent tud még adni a horgászat: úti élményeket, barátságokat, gasztronómiai élvezeteket, a természet megismerését – akár így együtt, csokorba fűzve.

A természet szeretetét óhatatlanul magával hozza a horgászat, hiszen ahhoz, hogy megfogjam a halat, tanulmányoznom kell az életmódját, a természetes víz jellemzőit, és akkor már észreveszem, hogy a túlsó parton milyen gyönyörűek a fák. Így működik?
Sajnos a mai világban már nem. A technológia és a marketing az embereket az üzleti érdekeknek megfelelően orientálja. Gyere ehhez a tóhoz, megmutatjuk, hol a hal, megmondjuk, milyen csalit használj, itt van a jól fűthető faház, wifi, jakuzzi. Csak költsd el a pénzedet és kész! Én letértem erről az útról. Először kis hegyi patakokat kezdtem rendbe tenni, összeszedtem a szemetet, élőhelyeket tanulmányoztam, aztán fejlesztettem, főként az Északi-középhegységben. Ehhez jöttek az utazások, a kulturális barangolások, túrázások – így vált teljessé az életszemléletem, a természet-szeretetem, és ennek lett szerves része a horgászat is.

Miért Érden telepedtél le a családoddal? A Duna-part vonzott?
Érd véletlenül került a képbe, tíz éve költöztünk ide. Debrecenben nőttem föl, aztán valahogy a média tűzközelébe akartam kerülni. Budapest számomra élhetetlen, úgyhogy körülnéztünk, és meglepetésünkre Érdet üdítőnek találtuk a keleti mogorva és rosszindulatú sivárság után.

Milyen tapasztalatokat szereztél az érdi horgászkultúráról?
Sokáig nem is mertem lejönni a folyóhoz, ijesztő volt a nagy víz, és módszerekben is teljesen mást kívánt. Barátkozgattam helyi arcokkal, akik „gerillásan”, autentikus vadonként élik meg a természetközeli partrészeken történő pecázást, télen, fagyban is lent vannak a parton. Összehaverkodtunk, éjszakákon keresztül forgattam velük, és közben egy jó közösség tagja lehettem. Nagyon sokat tanultam tőlük. Erről szól a Real&Wild című filmem, amely a megrendelőknek ugyan nem tetszett, de a közönség körében nagy sikert aratott. Dokumentarista film, amelyben elkerültem azokat a sablonokat, amelyeket a kereskedelmi televíziózás elvárásként támaszt. Akkoriban történt a filmkészítő munkásságomban is egy olyan fordulat, aminek következtében ma már nem kellenek a filmjeim a kereskedelmi csatornáknak.

Miért?
Megpróbáltam olyan módszereket bemutatni és népszerűsíteni, amelyek a lehető legkíméletesebben bánnak a természettel. Ez a szemlélet azonban nem hozza a reklámokat.

Meglepett, mennyien váltanak évente horgászjegyet, és hogy milyen komoly kormányzati támogatás áll mögöttük.
Ha hozzávesszük a családtagokat, akiknek az életét meghatározza a horgászat, egymillióra tehető a horgásztársadalom. Egy ekkora célcsoport már érthetővé teszi, miért fontos a politikának is megjelenni ebben a közegben. A horgászok és horgászegyesületek országos koordinációját ellátó szervezet, a MOHOSZ elnöke Szűcs Lajos – aki egyúttal a Tenisz Szövetség elnöke is volt – fideszes parlamenti képviselő. A MOHOSZ – a kormány „stratégiai partnere” – lett 2030 végéig a legtöbb vízterület halgazdálkodási jogának haszonbérlője. Nem beszélve arról, hogy akik kőkeményen diktálják a horgászkultúrát, milliárdos bevételre tesznek szert abból, hogy – egyébként – irtózatos környezetszennyezéssel járó módszereket nyomnak.

Mire gondolsz?
Például a bojlis horgászatra. Ezt nagytestű halakra találták ki, drága felszerelés kell hozzá, és olyan magas fehérjetartalmú etetőanyaggal szórják tele a vizeket, amely eutrofizációt, vagyis elalgásodást okoz. Mivel óriási tételben nyomatják, hatalmas bevételt jelent a gyártóknak. Ezzel szemben én másfajta kultúrát képviselek: egy szál bottal, műcsalival, esetleg cserkelve fogok halat, a lényeg a szemlélődés és az élmény. Ennek a kultúrának a propagálását ma sokan a horgászat iránti támadásként értékelik.

Mi a véleményed az érdi horgászati kultúráról?
Szabályozott, kövezett a partszakasz, de akkora a terület, hogy vannak természetközeli részek is. A horgászok közt vannak, akik eldobják a csalis dobozt, otthagyják a szemetüket, és ezt joggal teszik szóvá a kirándulók.

Több filmedben is propagálod a „kifogom, megsimogahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg és visszaengedem” jellegű horgászatot. Ez valóban megkíméli a halakat, vagy inkább csak nem látjuk, mikor belepusztulnak?
A 90-es évek közepén a szakújságokban a Catch&Release horgászat mellett tettem le a voksomat. Azóta már általánosan elfogadott lett. Az biztos, hogy nem jó, ha naponta 50-60 kősüllőnek átszúrom a száját, kiteszem a napra, szélbe, szelfizek vele, aztán visszaengedem. Fontos a halak túlélése szempontjából, hogy a vízben tartva, kíméletesen szabadítsuk meg a szakáll nélküli horogtól. Igaz, úgy nem lehet megmutatni a kamerának. A lemondás – azt hiszem – kulcsszó a fenntartható horgászatban, amihez az kell, hogy vissza tudjunk venni az egónkból. Legyen elég az öröm, hogy találkoztam a hallal, és tudjam elengedni úgy, hogy én ereszkedem bele a vízbe.

Akkor te is sokat fejlődtél azóta, hogy némelyik filmedben bizony kiemelted és megsimogattad a halat.
Igen, ez így van. Én is átestem ezeken a fázisokon, én is fényeztem az egómat azzal, hogy mutogattam a zsákmányomat. Egyébként Nyugat-Európában, ahol erőt képviselnek az állatvédők, már nem is elfogadott a Catch&Release horgászat. Beszélgettem egy szakíróval, aki számos kutatásra alapozva mutatta be a módszer árnyoldalait. Elég magas a mortalitás például az olyan halak esetében, mint a süllő. Már a fárasztáskor elindulnak olyan biokémiai folyamatok, amelyek helyrehozhatatlan károkat okoznak az izmokban, idegekben, emiatt később a ragadozók nem tudnak zsákmányt ejteni. Meg vagyok róla győződve, hogy rengeteg hal elpusztul, miután elengedték.

Akkor hogyan lehet minimalizálni az egyre kiterjedtebb mértékű hobbihorgászattal járó károkat?
Önmérséklettel: nem ötven halat fogunk, hogy abból 47-et visszaengedjünk, hanem csak ötöt, és abból tartunk meg hármat. Utána pedig ott maradunk a természetben, és élvezzük, hogy eggyé válhatunk vele. Nem vagyok vadász, de az életben (kisbetűvel) című legutóbbi filmemben ezt az eggyé válást próbáltam ábrázolni, ezért is nem véletlenűl kisbetűvel írva, kifejezve a természetességet, a nagybetűs EGÉSSZEL való viszonyt. Elmentem a Zemplénbe, hogy szarvasbőgést, esetleg csörtét, üzekedést lássak. Nagyon érdekelt, hogy milyen felfokozott állapotban ez a kultikus állat. Aztán kicsit másképp alakult a film, mert sokkal mélyebb, spirituális élményben volt részem, amit persze nehéz egy filmben átadni, ezért inkább arra törekedtem, hogy a nézőben is fölvetődjenek gondolatok. A vadászati világkiállítás időszakában attól egészen eltérő gondolatokat szerettem volna ébreszteni.

Vannak követőid a „fenntartható” horgászatban?
Nem is kevesen, sokan elkezdtek másképpen horgászni, összekapcsolni a zsákmányszerzést másfajta élményekkel is. Nem tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg megfelelőnek a fenntartható jelzőt. Épp, hogy radikálisan úgy kellene változtatni a horgászati szokásainkon, mint ahogyan a fogyasztói létünkről lemondani a jövőnk érdekében, a jövőnk csak zöld lehet! Inkább értékhordozó horgászatnak nevezném.