22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kiütötte a házigazdát az ÉRD Csehországban

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kiütötte a házigazdát az ÉRD Csehországban

Az első félidőben mindössze három gólt engedett a házigazda HK Hodonínnak az ÉRD női kézilabdacsapata a hatcsapatos nemzetközi tornán, így Horváth Roland együttese kiütéses, 39-13-as győzelemmel nyitott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A klub honlapján arról számolt be, a mérkőzésen az ÉRD játékosain nem látszott az utazással járó fáradtság, hiszen a házigazda szerzett vezetést, de 5-3-as érdi előny után a szünetig az ÉRD több gólt már nem engedett riválisának és 18-3-as vezetésről fordult.

A második játékrészben ugyan már többször betalált a házigazda, ezt a harminc percet 21-10-re, a mérkőzést pedig 39-13-ra nyerték Szabó Kittiék.

„Örülök ennek a nagyarányú győzelemnek, méghozzá azért, mert utaztunk elég sokat. Elfoglaltuk a szállásunkat, meg tudták szokni a lányok a pályát, hiszen azért más körülmények vannak itt. Bízom benne, hogy a következő mérkőzések ennél jóval erősebbek lesznek. Továbbá remélem, hogy jó csapatok ellen fogunk játszani. Gratulálok a lányoknak”

– értékelte Horváth Roland a találkozót.

Felkészülési torna, Csehország
HK Hodonín–Érd HC 13–39 (3–18)
Az ÉRD gólszerzői: Szabó K., Kiss D. 6-6, Sztankovics 5, Paróczy, Csáki 4-4, Vukajlovics, Zimek, Abilda 3-3, Kopecz, Monori 2-2, Landi

A csehországi felkészülési torna programja:
08.12. (csütörtök) 15.00: Korona Handball Kielce – Érd HC
08.13. (péntek) 14.00: Érd HC – DHC Slavia Praha
08.14. (szombat) 16.00: ZRK Kumanovo – Érd HC
08.15. (vasárnap) 11.30: Érd HC – UHC Eggenburg

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email