22_03_29_erdmost_nincskep

Az unokázó után itt vannak a céges csalók

22_03_29_erdmost_nincskep

Az unokázó után itt vannak a céges csalók

Csalók próbálják megkopasztani a megyei vállalkozásokat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerint az ismeretlen tettesek a cég levelezőrendszerét használják, és az ügyvezető nevében küldenek a pénzügyi vezetőnek tranzakcióra utasító, hitelesnek tűnő leveleket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A módszer lényege, hogy a csalók a vállalkozás ügyvezetőjének nevében elektronikus levelet küldenek a gazdasági, illetve pénzügyi vezető részére. Ezt, bár hitelesnek tűnik, valójában a csalók által létrehozott e-mailcímről indítják. A levélben néven szólítják a pénzügyi felelőst, és személyes, bizalmas hangnemet ütnek meg vele, teljes diszkréciót és kizárólag e-mailen történő kapcsolattartást határoznak meg. Az üzenet általában arról szól, hogy az ügyvezető meg akarja előzni a konkurens cég fontos üzleti lépését, melyhez kéri. hogy a pénzügyi felelős vázolja a saját vállalkozás aktuális készpénzállományát, és egy általa megnevezett, közismert ügyvédi iroda e-mailes jelentkezését követően, az „ügyvéd” által megjelölt összeg megadott számlaszámra történő átutalására utasítják az alkalmazottat.

Mivel az „ügyvezető” előzetesen titoktartást és elektronikus ügyintézési kért, a cégnél elmarad az információ valódiságtartalmának ellenőrzése, és az „ügyvédi iroda” e­-mailjének érkezése után megvalósul a tranzakció.

Annak érdekében, hogy a cégek ne szenvedjenek hátrányt az ilyen jellegű csalások miatt,  rendőrség a következőket ajánlja: 

A fentihez hasonló, vagy más mondanivalójú, de mindenképpen gyanúra okot adható e-mail, üzenet, vagy telefonhívás esetén a címzett győződjön meg az információ valóságtartalmáról és hitelességéről! Vegye fel a kapcsolatot személyesen, vagy a már ismert (és nem az üzenetben lévő!) telefonszámon az ügyvezető igazgatóval, cégvezetővel!

Járjon el körültekintően a szokatlan, a cég „mindennapos” pénzügyi mozgásától eltérő tranzakciók, bankszámlaszámok esetén, egyeztessen előtte más, a cég ügyeit illetően döntésre jogosult személlyel!

E-mailek esetén ne a „válasz” gombra kattintva küldjön visszajelzést, hanem újból írja be az üzenet címzettjét! Elképzelhető, hogy csupán egyetlen karakterben különbözik a valótlan e-mail cím a valóstól, és ezzel az óvintézkedéssel akár megelőzhető a csalás megvalósulása.

Ne kattintson olyan linkre, ne nyisson meg olyan csatolmányt, amely nem várt küldeményként, ismeretlen feladótól érkezett!

Bűncselekmény gyanúja esetén értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, pénzügyi tranzakció esetén pedig a számlavezető bankját is.

A rendőrség teljes tájékoztató levelét itt olvashatják. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email