Fogyasszunk minél több folyadékot, azaz legalább napi 1-1,5 litert, hiszen így védekezhetünk leghatékonyabban a hőséggel szemben. Mint Dr. Bálint László belgyógyász kiemelte, az idősek és a csecsemőkorúak vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.
Day: július 14, 2021
A szülés után a babájával hazatérő újdonsült édesanya gyakran elveszettnek érzi magát a babagondozás területén. Hát még a Covid idején, amikor segítséget, támogatást is kevesebbet kaphatott. Varga-Szabó Barbara ezeknek az anyukáknak segít, már a várandósság alatt.
Maketteket készítettek a közel hatvan fővel rendezett Matrica Táborban. A résztvevő gyermekek emellett számos színes programon vehettek részt, mint például a kézműves foglalkozások, de a rendőrség is meglátogatta őket és egy általános bűnmegelőzési tájékoztatót adtak a gyermekeknek.
A NAV évek óta kezdeményez peres eljárásokat a felelősségükkel visszaélő, saját cégüket „cégtemetőknek” továbbadó tisztségviselőkkel szemben. Az elmúlt években országosan mintegy 3 ezer ilyen felelősségátviteli per indult, az elért eredmények pedig a tisztességes piaci szereplőket is segítik.
Az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon Sukoró térségében több jármű balesete miatt csak egy sávon halad a forgalom.
Hamarosan megkezdődnek a Budapest-Balaton kerékpárút Tordas-Velence részszakaszának építési munkálatai.
Legtöbben tudjuk: a büfés, ha kitesz egy padot meg két széket a járdára, közterületet használ, amiért fizetnie kell. Ahogy nekünk is, ha pár köbméter sódert leboríttatunk a kerítés elé, vagy konténert rendelünk.
De akkor miért nem kell fizetnie annak, aki a kerítés előtt parkolja le az autóját?
Kedden tárgyalta a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyét, aki egy kaparós sorsjegy miatt ölte meg a kollégáját tavaly márciusban.
Miért csúsznak, maradnak ki a szemétszállító járatok az utóbbi időszakban? Mi történik az ÉTHban, illetve az ÉTH-val, amely – ahogy Csőzik László polgármester a közgyűlésen fogalmazott – az elmúlt hét évben a csőd felé vágtatott?
Kisteherautóval gyűjti be az ÉTH a szelektív hulladékot ott, ahol elmaradt a legutóbbi szállítás.