A csecsemős házhoz megy

A csecsemős házhoz megy

A szülés után a babájával hazatérő újdonsült édesanya gyakran elveszettnek érzi magát a babagondozás területén. Hát még a Covid idején, amikor segítséget, támogatást is kevesebbet kaphatott. Varga-Szabó Barbara ezeknek az anyukáknak segít, már a várandósság alatt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A csecsemős házhoz megy programot a gyermekápoló szakember három és fél évvel ezelőtt indította el, mikor édasanyéként tért vissza dolgozni, és így teljesen más szemüvegen keresztül látta a kórházi munkát. 

– Azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés időnk van a kórházban felkészíteni a frissen szült édesanyákat. Először tanfolyamokat szerveztem számukra, majd, hogy hatékonyabban segíthessek a családoknak, felépítettem a saját programomat. A vírus miatt nagyon hamar hazaadtuk a babákat, és a családok a bezártság miatt még inkább egyedül maradtak. Mindenkinek jól jön a segítség, aki távol él a családjától, elveszettnek érzi magát, akár már a várandóssága idején is, hiszen ez a program a szülés előtt elkezdődhet. Így az édesanyák idejekorán fel tudnak készülni a baba gondozására, illetve a szoptatásra – mondta Barbara.  

Az anyukák általában a napirend kialakításában, a szoptatásban, a bőrápolásban, pelenkázásban kérik a szakember segítségét. Varga-Szabó Barbara és munkatársai Budapesten és környékén nyújtanak támogatást, programjukat folyamatosan bővítik.

Hallgassa meg a teljes beszélgetést:


 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email