22_03_29_erdmost_nincskep

Mindent a szemétkérdésről

22_03_29_erdmost_nincskep

Mindent a szemétkérdésről

Miért csúsznak, maradnak ki a szemétszállító járatok az utóbbi időszakban? Mi történik az ÉTHban, illetve az ÉTH-val, amely – ahogy Csőzik László polgármester a közgyűlésen fogalmazott – az elmúlt hét évben a csőd felé vágtatott?

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Korábban is előfordult már, hogy egy-két napot csúszott a szolgáltató a szelektív hulladék – vagy épp a zöldnyesedék – elszállításával, de az utóbbi időben sokan panaszolták a különböző internetes fórumokon, hogy már a kommunális hulladék elvitele is késik. Csókai Viktor, az ÉTH ügyvezetője június végén a munkaerőhiányból adódó járatkimaradásokkal magyarázta, hogy városszerte csúszott a szemétszállítás. Mint az Érd FM 101.3 reggeli műsorában elmondta, a hőségriadó alatt hét dolgozó kapott napszúrást, és esett ki a munkából. „Az ÉTH nagy anyagi gondokkal küzd, épp azon dolgozunk, hogy gazdaságossá váljon a működésünk, ám sajnos a hőség és a munkaerőhiány most tetőzött. 40 fokban nem tudnak a dolgozóink napi tíz órán keresztül komoly fizikai munkát végezni, annak ellenére, hogy védőitalt kapnak, és igyekszünk számukra több pihenőidőt biztosítani” – hangsúlyozta.

A hulladékszállítással nemcsak Érden, hanem Budaörsön is gond van – itt is az ÉTH szolgáltat egyébként. A város képviselő-testülete július elején úgy döntött, év végével kilép az érdi hulladékgazdálkodási társulásból, és várhatóan a fővárosi hulladékkezelővel köt szerződést. Wittinghoff Tamás polgármester korábban úgy nyilatkozott: a szemétszállítás gondjait az okozza, hogy az állami kukaholding (azaz az NHKV Zrt.) nem fizet a helyi közszolgáltatónak.

Vágta a csőd felé

A közgyűlés június 29-ei ülésén Bács István képviselő is felhozta ezt a kérdést. „Értem, hogy a kukaholding csúszva fizet. Ez mindig így volt, ám olyan anomáliák, mint az elmúlt két hónapban, nem nagyon fordultak elő korábban az ÉTH szolgáltatási területén” – jegyezte meg a Fidesz–KDNP-s képviselő. Csőzik László ezzel kapcsolatban elmondta: a központi finanszírozásnak megvan az a rákfenéje, hogy nem kedvez a szemétlerakóval nem rendelkező szolgáltatóknak, mint amilyen az érdi is. A képletnek tehát az az eleme, ami ilyenkor a nagyobb támogatást biztosítja, kiesik. Az ÉTH megalakulása, azaz 2013 óta veszteséget termel (az első, csonka évet leszámítva), és vágtat a csőd felé.

„Az önkormányzat majdnem háromszázmillió forinttal dotálta a céget tagi kölcsön szolgáltatással, hogy az ne menjen csődbe. Tavaly ősszel 800-900 milliós tőkeveszteség keletkezett, amit rendezni kell. A Covid idején nem indult meg a tőkerendezési eljárás, de ezt a veszélyhelyzet múltával meg kell majd indítani” – mondta Csőzik László, hozzáfűzve: az NHKV vezetőségével jó a kapcsolat, és sikerült elérni, hogy nagy összegű veszteségfinanszírozásban részesüljenek a tavalyi évet illetően – ezt mostanában kapták meg –, és van egy ígéretük az ITM-től, hogy mintegy félmilliárd forint összegben támogatást kapnak ugyancsak veszteségfinanszírozás jogcímen, amit fel tudnak használni a tőkerendezésben is. Ha ez megtörténik, nem kell szembenézni a csőddel, és nem kényszerülnek magántőke bevonására sem. „Nem szeretnénk eladni a céget, hanem megtartanánk független közszolgáltatónak” – hangsúlyozta Csőzik László, aki elmondta azt is: a cég új ügyvezetője feltérképezte a megtakarítási lehetőségeket és racionalizálta a cég működését, újrakötötte az alvállalkozói szerződéseket is, jobb pozícióból.

„Kiderült, az évek során mi dotáltuk a budaörsi szemétszállítást, de a vecsésit is például. Budaörsről hetente vittük el a zöldhulladékot, holott ezt nem is kellett volna, és olyan autókért fizettünk bérleti díjat, amit ott nem is használt fel az ÉTH” – jegyezte meg a városvezető, hozzátéve: a cég 800 millió forinttal tartozik az FKF-nek is, a veszteségfinanszírozásra kapott összegből 200 milliót egy összegben kifizettek, a többit két év alatt törlesztik.

Olcsó Gyálnak híg a leve

Fentiekkel az ÉTH anyagi gondjaira világított rá a polgármester. De voltak a cégnek más jellegű gondjai is. „Pusztazámorra szállítottunk korábban, a hulladék literéért 19 forintos díjat fizettünk, ami rendkívül magas. Hogy ne legyen veszteséges a cég, elkezdték Gyálra szállítani a szemetet. Itt 13 forintért fogadják be a hulladékot, ami éves szinten 250 milliós megtakarítást jelentene. De a megnövekedett oda- és visszaút, valamint az, hogy a járműveknek sorban kell állniuk a kiürítéshez, annyira lassította a munkát, hogy csúsztak és kimaradtak a járatok” – jegyezte meg Csőzik László, aki elmondta: a közelmúltban visszatértek Pusztazámorra –, a lerakó most alacsonyabb, korrekt ajánlatot adott az ÉTH-nak.

„Bonyolult konstrukcióban, de egyéni kedvezménnyel meg tudunk állapodni 16 forintban. A csúszások, kimaradások – amelyekért elnézést kell kérnünk az érdiektől – így megoldódnak. Azért világítottam rá a háttérre, hogy tudják: mindennek a mozgatórugója az volt, hogy a céget a csődtől megmentsük, illetve attól, hogy a menedzsmentjogokat maszek partnereknek adjuk át. Még nem múlt el minden veszély, de úgy tűnik: úrrá lettünk a nehézségeken, a tőkeveszteséget meg tudjuk oldani az ősz folyamán a veszteségfinanszírozással. Ráadásul az NHKV július elsejével forint/kilogramm alapú elszámolásra áll át: kaptak plusz tízmilliárd forintot, és ennek köszönhetően a zöldhulladék-szállítás rendszere is megváltozhat. Az az ígéret, hogy a zöldhulladék-szállítás minden költségét megfinanszírozzák, és akkor bármilyen mennyiséget elvihetünk.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email