keresztutonplakat_210710

Keresztúton

Különleges előadásnak lehetünk részesei jövő vasárnap: a bukoviani székelyek kálváriáját mutatja be a Bekecs Néptáncszínház a Szepes Gyula Művelődési központban július 18-án. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött előadás védettségi igazolvány nélkül is megtekinthető.

„Harcunkat megharcoltuk – mindig magunkért, sohasem mások ellen –, utunkat végigjártuk, hitünket megtartottuk, s a hitünk megtartott minket.” Így idézte szabadon, és toldotta meg a maga hitvallásával Pál apostol híres, Timóteushoz írott második levelének verseit egy már-már mesebelinek ható bukovinai székely bácsi, arra a kérdésre válaszolva, hogy olyan reménytelen körülmények, annyi kényszerű vándorlás és újrakezdés között, ami nekik osztályrészül jutott, hogyan sikerült önazonosságukat ilyen szilárdan megtartani. 

A Bekecs Néptáncszínház ebben a küzdésben, kitartásban és végül győzelemben hihetetlen példát mutató, sokáig bujdosó, sokat szenvedő, de végül a hazában újra hont találó székelyek előtt tiszteleg, végigkövetve  történetüket, útjukat Csíkból a madéfalvi éjszaka után a gyimesi szoroson át a moldvai csángómagyarok földjére, majd onnan Bukovinába, ahol öt falut alapítottak, megerősödtek, és ahonnan a huszadik század világégései miatt előbb a Bácskába, majd a Dunántúlra, a Tolna megyei Völgységbe telepítették őket a magyar hatóságok. Kisebb közösségeik Erdélybe kerültek, főleg Déva térségébe, de vannak bukovinai székely telepek Kanadában és Brazíliában is – illetve Érden. Vándorlásuknak emléket állít az a kopjafa is, amit június 26-án szenteltek fel a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében (részletesebben itt írtunk róla).

A bukovinai székelyek kálváriájáról szóló néptáncszínházi előadás rendőző-koregoráfusa Tőkés Csaba Zsolt, zenéjét Pál István “Szalonna” szerezte. Az előadás védettségi igazolvány nélkül is látogatható, a nézőtér befogadóképességéig. Az előadás ingyenes de előzetes regisztrációhoz kötött, a részvételi szándékot az info@szepesmk.hu címen jelezhetik az érdeklődők.

Az előadásról további információkat itt és itt találnak olvasóink. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email