22_03_29_erdmost_nincskep

A polgármester nem érti

22_03_29_erdmost_nincskep

A polgármester nem érti

„Az a baj, hogy egyszerűen nem is értem, mit mond T. Mészáros András, megint én szégyelltem magam az immár másfél éve szellemi mélyrepülésbe fogott volt polgármester helyett – mondta az ÉrdMostnak Csőzik László.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Még az érintett vállalkozás nevét sem volt képes megjegyezni: Media-Radió Farmnak hívta, noha helyesen Medi-Radiopharmának hívják.”

A polgármester szerint T. Mészárosnak az ügyről alkotott véleménye is hasonlóképp kínos. „T. Mészáros András ahol csak tudta, támadta az előterjesztésemet. Bács Istvánon keresztül azt írta a közgyűlési véleményezési eljárásban, hogy ha a szóban forgó volt TÜZÉP-telket eladjuk az érdi gyógyszercégnek, „elherdáljuk” vele a város vagyonát. Vélhetően Bács azon is társasházakat épített volna a sógorával, hogy aztán legyen mit kiadni a város pénzéből jó magas bérleti díjért a kézilabdás lányoknak. Így ment a bulika vagy 10 éven át – meg úgy, hogy T. Mészáros aláírta az összes olyan közbeszerzést – volt vagy 25 –, amely a tágabb Bács-család cége számára biztosított milliárdos bevételeket meg biztos győzelmeket érdemi versenytársak nélkül.”

Csőzik László szerint Aradszki Andrásnak valóban volt szerepe az ügyben, de csak annyi, hogy „rendet tett” a saját háza táján, és „egy perc alatt helyreutasította beosztottját, a Fidesz városi elnökét, T. Mészáros Andrást”. Hozzátette: a fejlesztési területtel kapcsolatos minden döntés mellesleg tisztán önkormányzati hatáskörbe tartozik, így azokat végül ő hozza meg, a rendkívüli jogrend keretei között. „Mi kezdettől fogva maximálisan támogattuk azt, hogy Érd nemzetközi hírű helyi vállalkozása, egyik legnagyobb adózója bővíteni tudja termelését. Egy világszínvonalú, családi tulajdonban lévő gyógyszerfejlesztő üzemről van szó, amely Érd valódi büszkesége. Minden amellett szólt tehát, hogy az önkormányzat segítse fejlesztéseiket, hiszen azokból újabb munkahelyek keletkeznek és magasabb adóbevétele is származik a városnak.”

T. Mészáros András pénteki kirohanása azért is különös, mert az önkormányzat értékelő bizottsága, benne Simó Károllyal, a Fidesz frakcióvezetőjével – ismerve az ügylet minden részletét – egyhangúlag támogatta hétfőn a Medi-Radiopharma pályázatát. Korábban már mi is írtunk a cég terveiről. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email