A népszerű szakember a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnökeként dolgozott 1987-től 1999-ig. Azóta könyveket ír és előadásokat tart a viselkedéskultúráról, a protokollról és a közszereplésről. 
 

Milyen benyomásokat őriz a járvány első hullámáról? 
Amikor a vírus megjelent, sokan nem vették komolyan. A központi intézkedésekre pedig – kötelező maszkviselet, távolságtartás, vásárlási idő – a szokásos magyar mentalitással reagáltunk. Betartottuk, de ágáltunk ellene. Gyakran hallottam, hogy rászóltak valakire, mert nem jól viselte a maszkot. Az egyik lakó megkért, hogy ne szálljak be a liftbe, pedig csak fertőtlenítővel akartam áttörölni a gombtáblát.  

Gyorsan változott a protokoll? 
Eleinte nehezen alakult. Sokan akartak kezet fogni és sokan kénytelenek voltak elhárítani ezt, ami némi derültséget váltott ki. Próbálkoztak a lábfejütögetéssel, de mivel megingott az egyensúly, félő volt, hogy valaki hanyatt esik. Aztán jött a könyök összeütögetése, ami szintén komikusan hatott. 

Kialakultak új trendek a viselkedésben? 
Trendekről nem beszélnék, azt hiszem, hamarabb elmúlik a pandémia, mint ahogy kialakulnának szokások. Számomra érdekes, hogy a kézfogás, puszi, ölelés elmaradása jelenti a legnagyobb gondot, mert mindig azt mondom, hogy a szemkontaktus egyébként is fontosabb. Barátságosan ránézni, bólintani, inteni, esetleg pár szót szólni sokkal emberibb, mint a személytelen kézfogás. Velem is előfordult, hogy valaki kezet nyújtott, amire reflexszerűen reagáltam, majd mosolyogva abbahagytuk a gesztust. Nincs ezzel semmi baj, amíg egymásra tudunk nézni. 

Van, ami pozitívan változott?
A köszönés hangsúlyosabb szerepet kapott. Ahogy a pandémiavicc mondja: megtanultunk kezet mosni, most tanuljunk meg köszönni. Az utóbbi években szomorúan láttam, hogy az emberek leszoktak róla. Most viszont, mivel más kapcsolatfelvételi forma nem maradt, lelkesebben üdvözlik egymást. Hála az égnek! 

Mit érdemes szem előtt tartani az online interjúk, videokonferenciák során? 
Aki a virtuális térben dolgozik, annak kicsit filmrendezővé kell válnia. Figyelnie kell a háttérre, a ruházatára, megjelenésére, sőt, a megvilágításra, mert a vizuális információ végtelenül fontos. Nem nyerő, ha a háttérben rendetlenség, mosatlan edények, pajkos cica vagy más, a témánkhoz egyáltalán nem illő dolog látható. Én mindig beállíhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a képet, mielőtt létrejön a kapcsolat. 

Milyen legyen az a kép?
Ha hátra dől az ember, leesik a tokája. Ha a nő nem takarja a vállát, terebélyesebbnek fog tűnni. Aki pedig forgószékbe ül és kácsongva-billegve beszél, felületes benyomást fog tenni. Amit szintén megfigyeltem egy zoom-konferencián: az előadó beszélt, majd mondat közben hirtelen megállt, oldalra nézett, aztán vissza – ugyanis a buborékban megjelenő hozzászólásokat figyelte. Ez elég szörnyű. Azt javaslom, hogy a bejelentkezéseket, kérdéseket egy kolléga kezelje, ne az előadó.  

Mi marad a járványkultúrából, ha véget ér a járvány? 
A védőoltások után feltehetően javulni fog a helyzet. Villámgyorsan visszatérünk a kézfogáshoz, elmehetünk étterembe, nyaralni, szállodába, de azt hiszem, a kézfertőtlenítő ott marad a táskánkban. Sose lehet tudni.