22_03_29_erdmost_nincskep

Politikai szlogen a baloldalon

22_03_29_erdmost_nincskep

Politikai szlogen a baloldalon

T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke szerint csak egy baloldali szlogen a városvezetés részéről a zöldváros elnevezés. Erről, valamint az Eurovelo6 kerékpárút építéséről pénteken tartott online sajtótájékoztatót.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A volt polgármester azt mondta: „mi előkészíttettük az egész város kerékpáros koncepcióját, az útvonal terveket, Nagytéténytől, Törökbálinttól, a Dunapart, Százhalombatta, Sóskút, Pusztazámor, felé az egész településre vonatkozóan. Ez a munka érik be most, az „Eurovelo 6” programjában. Csak félő, Csőzikék bénasága miatt ez is elmegy mellettünk, érdiek mellett.”

Csőzik László korábban az ÉrdMostnak elmondta: tizenöt év után valósul meg ismét kerékpáros fejlesztés Érden.

– Fontosnak tartjuk, hogy az EuroVelo 6, amely fő közlekedési kerékpáros útvonal, behozza Érdre a biciklis turizmust. Nagyon szeretnénk, ha Érd bekapcsolódhatna a nemzetközi vérkeringésbe. Ez egy olyan kerékpáros útvonal, amely a Duna mentén halad, így számíthatunk a nyugat-európai országokból ideérkezőkre is. A kerékpáros turizmust kiszolgáló infrastruktúrában tehát van fantázia, akár magánberuházásként is. Apartman, étterem, kávézó telepedhetne meg itt. Erre a város is szeretne rásegíteni: megvásároltuk a Beliczay-házat, és szeretnénk, ha ott egy kerékpáros turistaház épülne. A Modern Városok Programjában erre rendelkezésre áll 17 millió forint, amit a felújításra fordítanánk – hangsúlyozta Csőzik László.

Az Eurovelo 6-ról, illetve az érdi kerékpáros fejlesztési tervekről ittittittitt és itt, valamint itt olvashat bővebben.