22_03_29_erdmost_nincskep

Elindulhat a kerékpárutak építése Érden is

22_03_29_erdmost_nincskep

Elindulhat a kerékpárutak építése Érden is

Aradszki András országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy közbenjár a kormánynál: támogassák részben vagy egészben az érdi kerékpárútfejlesztést - , ha a már elkészült és engedélyeztetett tervek helyett nem akar mást a jelenlegi városvezetés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már készen vannak a kerékpárút-tervek

Érden már előkészítették a kerékpárút-fejlesztéseket, emlékeztetett rá az országgyűlési képviselő. A NIF elkészítette az Eurovelo 6-os út Duna-parti szakaszának terveit. (A kerékpárútról bővebben itt, itt,  itt és itt olvashatnak.) Révész Máriusz kormánybiztos pedig biztosította a támogatásáról az érdi fejlesztéseket, például a Papi földeket Ófaluval összekötő, a városközpontot is érintő rész kiépítését. „A tervek már elkészültek, engedélyezési tervek is vannak. Ezekre kellene fókuszálni.” Aradszki ugyanakkor elmondta, hogy a sajtóból úgy értesült, a jelenlegi városvezetésnek más tervei vannak a kerékpárutakkal kapcsolatban, de ezek előkészítése szerinte újabb, hosszú éveket venne el, ezért a már meglévő tervet kellene újból elővenni és megvalósítani.

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is ezzel kapcsolatban, hogy elkezdődött a Budapest-Balaton közötti kerékpárút Törökbálintot érintő szakasza.

Megvédte a kormány a rezsicsökkentést az EU-tól

Aradszki elismerően nyilatkozott saját magáról, amikor arról beszélt, hogy a Magyar Kormány megvédte a rezsicsökkentést. Mint elmondta, az Európai Bíróság tárgyalás nélkül döntött a magyar állam ellen benyújtott keresetről és kimondta: a rezsicsökkentés nem ütközik a közösségi jogba. Mint hozzátette, ebben a győzelemben ő is szerepet játszott. Azt nem fejtette ki, hogyan.

Mit gondolnak ezek a polgármester urak?

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban jegyezte azt is meg, hogy nem érti, miért attól az Európai Bizottságtól reméli tíz polgármester (köztük Csőzik László is – a szerk.), hogy közvetlen támogatást lehet kérni az önkormányzatok részére, amelyik bizottság szerinte számos esetben a magyar emberek érdekei ellen cselekedett, és elkötelezett volt amellett, hogy a magyar emberek számára drágábban kelljen szolgáltatni a távhő, a gáz, a villany, a víz és a szemétszállítás költségeit. „Mit gondolnak ezek a polgármester urak, hogy ez a Bizottság majd olyan feltételeket fog adni, amelyek a magyar emberek számára nem lesz hátrányos?” – tette fel a kérdést Aradszki, aki hozzátette, ismerve „a Bizottságban működő erőket”, ez nem jó lépés.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az EU-s támogatások nem ugyanettől az Európai Uniótól érkeznek, akik „számos esetben rosszat akarnak a magyar embereknek”, az országgyűlési képviselő azzal válaszolt, hogy az EU-s forrás nem ingyen pénz, azért keményen megdolgoznak a magyar emberek és azért sokat adott Magyarország is, amikor belépett az EU-ba és lemondott többek közt a vámbevételekről.

Amúgy meg, ahogy hozzátette, minden önkormányzatnak megvan a lehetősége, hogy abból a keretből, amit az Európai Bizottság és az Európai Tanács közvetlenül, az önkormányzatok számára tart fent, pályázzon, de ehhez el kell végezni a munkát – hangsúlyozta.

Csúsztatással vádolta meg Csőzik Lászlót

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is, hogy lakossági fórumon vett részt Lukács László tárnoki polgármester meghívására, Csőzik Lászlóval együtt, hogy megvitassák a tárnokiakkal az érdi ipari park körül kialakult helyzetet. Ezzel kapcsolatban Csőzik Lászlót azzal vádolta meg, hogy „csúsztatott” az előzményeket érintően, mert nem mondta el a tárnokiaknak, hogy ő volt az alpolgármester, amikor átminősítették az ipari park területét mezőgazdaságiból gazdasági-iparivá, szerinte amúgy nagyon helyesen. „Ezt nem kell szégyellni. El kellett volna mondani a tárnokiaknak, hogy igen, én voltam az az alpolgármester, aki ezt kezdeményezte,” fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A Lenovo Aradszki szerint az ÉrdMost egyik törzsolvasója

Aradszki András korábban megosztotta oldalán az Érdi Oldal azon bejegyzését, amiben konkrétan az ÉrdMost! hírportált és Csőzik Lászlót vádolták meg, hogy egy idő előtt kikerült (és aztán 5 perc után törlésre került) hír miatt nem Érden, hanem Üllőn épít gyárat a vállalat. Ezzel kapcsolatban rákérdeztünk mennyire tartja életszerűnek azt, hogy a Lenovo központjában napi 24 órában olvassák az ÉrdMostot, esetleg nem valóságosabb-e az a magyarázat, miszerint már létező csarnokot keresett és talált Üllőn a cég? Az országgyűlési képviselő úgy válaszolt, hogy nem lát a Lenovo fejébe, de az mindenesetre bizonyos, hogy ha valaki az ügy bizalmas kezelését kéri, akkor nem kelt bizalmat a város irányába, ha az arról szóló hírt, hogy itt fog beruházni, mégis közzéteszik. Aradszki szerint az is bizonyítja, hogy ez így történt, hogy amikor értesültünk arról, hogy ezzel baj van, akkor rögtön levettük a hírt, és szerinte az is elképzelhető, hogy a Lenovo 0-24 órában olvasgatja az ÉrdMostot.

Végül arra a kérdésre, hogy a NIPÜF vagy az önkormányzat feladata az, hogy beruházót keressen (és találjon) az ipari parkra, az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy kell hozzá Érd, Tárnok és az ő személy szerinti partnersége, de „persze az a NIPÜF dolga.”

 

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email