22_03_29_erdmost_nincskep

Érden már nem lehet avart égetni

22_03_29_erdmost_nincskep

Érden már nem lehet avart égetni

A környezetvédelmi törvény módosításával az ország-gyűlés 2021 januárjától országosan betiltotta a zöld-hulladék nyílt téri égetését. A kormány azonban ezt visszavonta a veszélyhelyzet megszűnéséig, továbbra is az önkormányzatokra bízva annak eldöntését, le-het-e avart égetni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szakmai szervezetek számára sem világos, mi indokolja épp a járványhelyzet alatt visszavonni az országos tiltást. „Ahogy számos tanulmány rámutatott, a szennyezett levegő hozzájárul a koronavírus terjedéséhez és a koronavírus okozta megbetegedések súlyosbodásához, a halálozások számának növekedéséhez. Tehát a járványhelyzet az eddigieknél sokkal szigorúbb levegőtisztaság-védelmi intézkedéseket kíván-na meg” – írja a Levegő Munkacsoport.

Korábban mi is írtunk arról, hogy például 100 kg zöldhulladék elégetésével egy 10 ezer fős település komplett levegőjét tudjuk az egészségügyi határérték felett beszennyezni. Mindeközben hazánkban évente 12 ezer ember hal meg bizonyíthatóan a légszennyezettségnek köszönhetően.

Kutatások bizonyítják, hogy a kerti hulladékok elégetése felesleges és káros, mert értékes tápanyagokat von ki a biológiai körforgásból és rontja a levegőminőséget, egészségügyi kockázatokat okoz a lakosságnak. 

Érd önkormányzata már év elején úgy döntött, meg-szünteti azt a jogi kiskaput, ami eddig lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy kijelölt időszakokban engedélyezzék a zöldhulladék égetését. Alternatívaként havi rendszerességűvé tették az ÉTH zöldjára-tát, aminek segítségével az érdi ingatlantulajdonosok égetés nélkül szabadulhatnak meg a zöldhulladéktól. 

A zöldhulladék újrahasznosítását, a lebomlása során keletkezett értékes tápanyagok felhasználását, azaz a komposztálást Szebenyi Péter, a JÖN Alapítvány vezetője próbálja évek óta népszerűsíteni a lakosság körében. Ezzel kapcsolatban rengeteg hasznos tanácsát olvashatják egy korábbi cikkünkben. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email