22_03_29_erdmost_nincskep

Meghosszabbítják a kedvezményre jogosító igazolványokat a MÁV-nál és a Volánnál

22_03_29_erdmost_nincskep

Meghosszabbítják a kedvezményre jogosító igazolványokat a MÁV-nál és a Volánnál

A november 11-én életbe lépett járványügyi veszélyhelyzet miatt meghosszabbítja a november 4. után lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok felhasználhatóságát a MÁV-Start és a Volánbusz – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint az a MÁV-Start közleményéből kiderül, a megjelent kormányrendelet szerint a lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvan napig elfogadhatók.

A tavaszi veszélyhelyzet júniusi megszűnését követően még fél évre meghosszabbított érvényességű okmányok továbbra is használhatóak. A közlekedési társaságok továbbra is kérik, hogy az utasok tartsák be a közegészségügyi előírásokat. A sorban állás és a személyes érintkezések csökkenése érdekében pedig használják az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy november 11-től nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselni, hanem az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email