22_03_29_erdmost_nincskep

Ki ne akarna ingyen megtanulni angolul vagy németül?

22_03_29_erdmost_nincskep

Ki ne akarna ingyen megtanulni angolul vagy németül?

Az Érdi Szakképzési Centrumban 120 órás, ingyenes angol és német nyelvtanfolyamot hirdetnek azoknak a Pest megyei vagy budapesti állandó lakcímmel rendelkező 16-65 év közöttieknek, akiknek nincs magasabb iskolai végzettségük a középiskolánál. Jelentkezni december közepéig lehet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ingyenes képzést hétközben két napon, délután tartják, de szombat délelőttönként intenzív tanfolyam (8x 45 perc) is indul. A 120 órás kurzus nagyjából 4 hónap alatt fejeződik be, tehát tavasszal várható az írásbeli és szóbeli részből is álló vizsga, amely után tanúsítványt kapnak a tanulók – tudta meg Bödő Tímeától, a projekt érdi koordinátorától az Érd FM 101.3. 

Az ingyenes nyelvtanfolyam résztvevői, ha nem teljesen a nulláról indulnak, akár az alap- vagy a középfokú nyelvvizsgáig is eljuthatnak. A korábbi képzésekre is gyakran azzal a céllal jelentkeztek, hogy szerettek volna felkészülni a nyelvvizsgára vagy az érettségire – árulta el a projekt koordinátora.

Ha a járványhelyzet miatt a Kós nappali képzésén átállnak az online tanításra, akkor a nyelvtanfolyamot is így folytatják majd. Az előző iskolai évet is így zárta 5 csoport, méghozzá sikeres vizsgával – tette hozzá Bödő Tímea.

A tanfolyam ebben a tanévben is egy olyan uniós pályázatnak köszönhetően lehet a jelentkezők számára térítésmentes, amely célja az volt, hogy 2018 végétől egészen a jövő nyári zárásig több mint kétezer fő tanulhasson nyelveket. Eddig az Érdi Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekben 1143-an szereztek tanúsítványt, a Kósban 25 csoport, vagyis 338 fő – ismertette a projekt koordinátora.

Bödő Tímea cégek számára is ajánlja a tanfolyam elvégzését, mint mondja, remek csapatépítő  lehet a kurzus. Sőt az ÉSZC azt is vállalja, hogy ha egy egész csoportot (14-15 fő) kitesznek a jelentkezők egy cégtől, akkor az oktatók fognak kijárni hozzájuk és nem a munkavállalóknak kell a Kósba menniük.

A képzésre az Érdi Szakképzési Centrum honlapján lehet jelentkezni december közepéig. A jelentkezés után egy online teszt kitöltésére kerül sor, ennek eredménye alapján tudják majd a jelentkezőket csoportokba osztani. Egy csoport indításához legalább 14 jelentkező szükséges.

Bödő Tímea azt is elárulta, hogy angolra többen jelentkeztek eddig, míg németre sokkal kevesebben.

További információ az ÉSZC honlapján található, a tanfolyamról szóban érdeklődni Bödő Tímeától lehet a 23/365-531 vagy a 23/365-501-es telefonszámon, illetve a koordinator.kos@gmail.com e-mail címen.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email