22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: négyszeres BL-győztest igazolt a Budaörs

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: négyszeres BL-győztest igazolt a Budaörs

Június 24-én a Győri Audi ETO KC női kézilabda csapata váratlanul bejelentette, hogy távozik a Rába-partiaktól a jobbszélső, Bódi Bernadett, akiről azóta kiderült, hogy az NB I/B-ben feljutásra pályázó Budaörsnél folytatja pályafutását.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem élt a szerződésében lévő opcióval és maga kérte távozását, így közös megegyezéssel elválik az útja Bódi Bernadettnek és a Győri Audi ETO KC-nak. A 34 éves jobbszélső pályafutása során 7-7 magyar bajnoki és Magyar Kupa-címet ünnepelhetett, emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a győriekkel.

Bódi nem maradt sokáig csapat nélkül, hiszen egy nappal azután, hogy a győriek hírt adtak távozásáról, a Budaörs hivatalos oldalán közölte, hogy az NB I/B-ben feljutásért harcoló csapat játékosa lesz a jövőben.

„Hosszútávú, mind a két fél számára kedvező megállapodást kötöttünk a budaörsi vezetőkkel, akik a pályán és a pályán kívüli céljaimban egyaránt támogatnak. Ameddig bírni fogom, mindenképpen szeretnék kézilabdázni. Hornyák Ágival, Pálos-Bognár Barbarával, Hajduch Csengével és Szabadfi Ágnessel is játszottam már együtt korábban, izgatottan várom a közös felkészülést és a bemutatkozást budaörsi színekben” – fogalmazott a klubhonlapnak Bódi Bernadett.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email