Előbb a kék fény, aztán az UV sugárzás teszi próbára szemünk egészségét. A digitális oktatás a monitorok elé szegezte a gyerekeket, a home office pedig a szülőket. Most, hogy egy kicsit kiszabadultunk a négy fal közül és jön a nyár, oda kell figyelnünk az UV sugárzásra is.
Day: május 27, 2020
Megérkeztek Érdre a városra vonatkozó első hivatalos adatok a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban. Hogy miért csak most, azt joggal kérdezhetik. Mint ahogy azt is, hihetünk-e ezeknek a számoknak? De a legfőbb kérdés: lehet-e játszani járvány-adatokkal?
2019 decemberében az önkormányzat elfogadta az Érd Városi Sportegyesület 2020-as évre vonatkozó költségvetését, ám a járvány miatt a klub költségei is megváltoztak, ezért a vezetőség úgy döntött, 12 millió forintot felajánl az önkormányzatnak a járvány elleni védekezésre.
Sokan motoroznak és quadoznak Érd természetvédelmi területein, annak ellenére, hogy ez illegális és bírságolható. Erre hívták fel a figyelmet a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrei, lovas rendőrökkel és az Érdi Polgári Természetőrség tagjaival közös, első akciójukon a múlt hétvégén.
Aki a Bagoly utca, illetve a Tárnoki út végénél sétál, mostanság hatalmas földhalmot és szorgoskodó munkagépeket láthat. Mint megtudtuk, a város nyugati területén csapadékvíz-szikkasztó épül. Kovács Péter Barna projektvezetőt kérdeztük a részletekről.
Változatlanul alacsony az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma az egész ország területén - mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Karanténkötelezettség nélkül léphetik át szerdától egymás országhatárait a csehek, a szlovákok és a magyarok, ha a másik országban nem tartózkodnak tovább 48 óránál - hangzott el az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Online zárul a tanév, bár júniusban tanulást támogató tevékenységeket már szervezhetnek az iskolák. Van, aki csalódott, mert már menne, mások fellélegeznek, hogy idén már nem lesz suli. Vid Natasa iskolapszichológussal beszélgettünk arról, milyen a gyerekek lelkiállapota a két hónap karantén után.
Nincs olyan ember, akinek az életére ne lett volna hatással a karantén. Akadnak olyanok, akikre az átlagosnál nagyobb terhet ró a veszélyhelyzet. Niki és három gyermeke hónapok óta arra várnak, hogy az ELMŰ végre visszakösse az áramot az otthonukba, amit egy tűzeset miatt újra kellett építeniük.
Az Eurovelo 6 európai turisztikai célú kerékpáros útvonal térképén létezik a bicikliút, méghozzá végig a Duna-parton. De akkor hová lesz mégis a nagytétényi kastély vonalában? Sorra vesszük, mi akadályozza már hosszú évek óta, hogy megszülessen a Budapestet Érddel összekötő kerékpárút.