22_03_29_erdmost_nincskep

Lezárták a Stop Shop parkoló egyik szintjét

22_03_29_erdmost_nincskep

Lezárták a Stop Shop parkoló egyik szintjét

Január 20-tól az üzemeltető bezárja éjjelente a városközpontban található áruház első emeleti parkolóját. Az ÉrdMost információi szerint az intézkedésre azért került sor, mert az üzletekbe érkező vásárlóknak egyáltalán nem jutott hely, így a boltok forgalma is csökkent.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az áruház háromszintes parkolóháza 2005-ben 506 férőhellyel P+R (park and ride (rövidítve: P+R, jelentése parkolni és utazni vagy parkolj le, és utazz!) céllal épült meg, tekintve, hogy az Érd alsó vasútállomáshoz, valamint az érdi buszpályaudvarhoz közvetlen kapcsolatot létesít.

Érd városközpontjának egészén belül a parkolási mérleg jelentős hiányt mutat, mely egyes területeken (pl. lakótelep, Budai út) hatványozottan jelentkezik, a napi ingázók miatt pedig a városközpontban autóval megállni szinte lehetetlen.

A bevásárlóközpont üzemeltetője az üzlettulajdonosok kérésére ezért úgy döntött, hogy este 22 óra és reggel 9 óra között bezárja az első szintet, ahol 154 férőhely érhető el, a második és a harmadik szint, valamint a 84 férőhellyel rendelkező belső parkoló  azonban továbbra is nyitva tart a nap 24 órájában.

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email