22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nem bírtak az olimpiai bajnokkal a nyitányon

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nem bírtak az olimpiai bajnokkal a nyitányon

Megkezdte a közvetlen felkészülést a november 30-án Japánban kezdődő világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, amely a délkoreai Szöulban rendezett felkészülési torna nyitányán 29–25-re kikapott az olimpiai bajnok orosz csapattól.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉRD három játékosának részvételével utazott ki kedden Dél-Koreába a magyar női kézilabda-válogatott, amely a világbajnokság előtt még a négy nemzetet felvonultató Szöul-kupán vesz részt.

Ennek a tornának a nyitányán a Szabó Laurával, Kiss Nikolettel és Tóth Gabriellával felálló magyar csapat Oroszország ellen vágott neki. Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese nem kezdte jól a meccset, hiszen az Ambros Martín által irányított olimpiai bajnok oroszok rögtön 5–0-ra léptek meg, ezt követően ugyan a mieink is zárkóztak, ám a szünetre 15–12-es orosz vezetéssel érkeztek a csapatok.

A fordulás után sem sikerült felzárkózni, sőt, kettős emberelőnyét kihasználva az orosz csapat hatgólos előnyben is volt, végül a mieink 29–25-re kaptak ki.

A mérkőzésen Szabó Laura három, Tóth Gabriella két gólt szerzett.

A mieink a felkészülési torna második körében, november 23-án, 10 órától a házigazda Dél-Korea ellen folytatják.

Női kézilabda, Szöul-kupa felkészülési torna
Oroszország–Magyarország 29–25 (15–12)
A magyar gólszerzők: Klujber 6, Szabó L., Kovács A., Lukács 3-3, Schatzl, Tomori, Tóth G., Kovacsics 2-2, Tóvizi, Háfra 1-1

A további program (magyar idő szerint)
November 23., szombat
8.10:
Szerbia–Oroszország
10.00: Dél-Korea–Magyarország

November 25., hétfő
8.10:
Magyarország–Szerbia
10.00: Dél-Korea–Oroszország

Női kézilabda világbajnokság, Kumamoto, Japán, 2019.11.30-12.15. 
Csoportok
A-csoport (Kumamoto):
Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport (Jamaga, Kumamoto): Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport (Jacusiro, Kumamoto): Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Románia, Montenegró
D-csoport (Kumamoto): Kongói DK, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint)
November 30., szombat, 10.00: Magyarország–Kazahsztán (Tv: M4 Sport)
December 1., vasárnap, 10.00: Spanyolország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 3., kedd, 7.00: Magyarország–Montenegró (Tv: M4 Sport)
December 4., szerda: 11.00: Magyarország–Szenegál (Tv: M4 Sport)
December 6. péntek, 11.00: Románia–Magyarország (Tv: M4 Sport)

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 2–7. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email