22_03_29_erdmost_nincskep

Most még csak játékra hívott a csengő

22_03_29_erdmost_nincskep

Most még csak játékra hívott a csengő

Tizenhatodik éve rendezik meg az Érdligeti Általános Iskolában a nagycsoportos óvodások számára az iskolakóstolgatókat, ahol játékosan ismerkedhetnek a kicsik a leendő tanítóikkal és iskolájukkal. A rendezvény nagyon népszerű, múlt hét csütörtökön is több mint nyolcvan gyermek vett részt rajta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csütörtökön tartották az idei tanév első iskolakóstolgatóját az Érdligetiben. Az eseménysorozatnak több célja is van, de a legfontosabb talán az, hogy a most nagycsoportos gyerkőcök megismerhessék a leendő tanítóikat, iskolájukat, osztálytársaikat. A program részét képző játékos feladatok közben pedig sikerélmény is éri őket, azaz pozitív visszajelzéseket is kaphatnak, hogy igenis, meg tudnak majd birkózni a tanulnivalókkal. Már csak azért is, mert – ahogy arról már korábban sokszor írtunk – a pedagógusok és az iskola módszertana is igyekszik minél könnyedebbé tenni az átmenetet az óvoda és iskola között.

– Mielőtt a gyerekek iskolába jönnek, apróbb figyelmeztetésekkel látják őket el a rokonaik, ismerőseik, hogy hú, na majd mi lesz, ha már iskolába járnak. Mi szeretnénk feloldani bennük ezt a görcsöt, azzal, hogy megmutatjuk, ők már most is együtt tudnak dolgozni a tanítónénikkel, és meg tudják oldani a feladatokat. Így szeptemberben már semmi félelem vagy frusztráltság nem lesz bennük, hogy iskolába kell jönniük – fejtette ki ott jártunkkor a program felelőse, Kapinya Mária pedagógus.

Közben a gyerekek 10-10 fős csoportokban eltűntek egy-egy teremben, ahol a tanítók segítségével mindenféle számolós, csoportosítós, színezős, állatfelismerős játékot oldottak meg az ősszel kapcsolatban. Az egyik édesapa, Krisztián, miközben az aulában vár lányára, elmeséli, hogy már ismerik az intézményt, hiszen a nagyobbik gyermekük is ide jár.

– Nekünk tetszik az a közeg, amit itt biztosítanak a pedagógusok a tanuláshoz. Szerintem iskolaválasztásnál az fontos, hogy olyan legyen a környezet, amiben én is nyugodt szívvel ott hagyom a gyermekemet, és ő is jól érzi ott magát. 

Az édesapa hozzáteszi, hogy mindenhol kellenének az ilyesfajta alkalmak, amikor ismerkedni lehet az iskolával, a tanítókkal, az iskolai élettel, mert így, amikor már valóban be fognak csengetni ezeknek a gyerkőcöknek is szeptemberben, sokkal otthonosabban érzik majd itt magukat, és könnyebben megy a váltás az óvodából az iskolába.

Az Érdligeti 2020. március 5-én 16:30-tól tartja a következő iskolakóstolgató foglalkozását.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email