22_03_29_erdmost_nincskep

Röplabda: ismét idegenben győzött a Delta

22_03_29_erdmost_nincskep

Röplabda: ismét idegenben győzött a Delta

Szezonbeli negyedik idegenbeli mérkőzését is megnyerte a Delta RSE Érd NB II-es röplabdacsapata. A Nyugat A-csoport 6. fordulójában Darvas Hannáék a Széchenyi Győr vendégeként győztek három szettben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem indult igazán jól a Delta győri vendégjátéka, hiszen a találkozó elején döcögött az érdi gépezet, ám az első szett közepén elkapták a fonalat a vendégek, akik így tisztes, kilencpontos különbséggel, 25:16-ra nyerték a nyitó felvonást.

A második játszmában tartotta az elsőben megszerzett lendületét Dömötör-Mátrai Beáta csapata, amely ezt a játékrészt simán, 25:12-re nyerte meg.

A harmadik szett hozta a legnagyobb küzdelmet, a Rába-partiak ezúttal nem szakadtak le vendégüktől, többször is előnyben voltak, ám a 24. pontnál Darvas Hanna nyitásaival sikerült fordítani és a szettet 26:25-re, a mérkőzést pedig 3:0-ra nyerte a Delta.

Az érdiek ezzel őrzik harmadik helyüket a tabellán, ám lemaradásuk kilenc pont a hétből hét meccsét megnyerő MTK-val szemben, míg a második Veszprémi Egyetemi SC öt ponttal vezet a Delta előtt.

Tátrai Zsanették a bajnokság nyolcadik körében is idegenben lépnek pályára, december elsején ugyanis a PTE-PEAC otthonában folytatják a bajnokságot.

Női röplabda NB II, Nyugat A-csoport, 6. forduló
Széchenyi Győr–Delta RSE Érd 0:3 (–16, –12, –25)
Delta RSE Érd: Tombor Sz., Hainzmann, Végh A., Darvas H., Flach, Baumann, Jakab B., Tóth L., Csörgi. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email